2024
2024. november 1., péntek
Napi felülről:
„Mert megértettem, hogy Megváltóm él és végül poromnál is megáll.”
Jób könyve 19. rész 25. vers*
Áldott pénteket, a megváltás és a feltámadás biztonságát, békességét és erejét kívánom minden testvérem számára!
A test elmúlásával mindenképpen szembesülünk. Nincs olyan kerülő út, kiskapu vagy kibúvó, amivel megúszhatnánk a végzetes találkozást. Addig viszont többféle módon próbálhatjuk kezelni ezt a kérdést. Elüthetjük humorral a témát, vicceket találhatunk ki a halállal kapcsolatban, hogy a félelmünk, aggódásunk valamennyire enyhüljön. Bezárhatjuk az gondolataink egyik sötét szobájába, amit amikor csak lehet zárva tartunk. Megtanulhatunk együtt élni vele, természetesnek venni, mintha semmi nehézségünk nem lenne ezzel kapcsolatban. Az életminőségünk szempontjából egyáltalában nem mindegy, hogy mit választunk, de ezek közül egyik sem pótolja a veszteséget. Annak a megértése, hite és reménysége, hogy van, aki képes törődni velünk, nem csak most, de akkor is, amikor mi már tehetetlenek és csupán por leszünk több, mint vigasztaló! Van Megváltónk, aki pontosan tudja, hogy mit jelent a halál hatalma és ereje rajtunk halandókon. Ő vállalta fel bűneink, célt tévesztett létünk terhét, hogy megmentsen bennünket az életre. Most még mi tehetünk vallást róla, végül azonban ő fog kiállni értünk!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert Megváltóm örökké él és amikor porrá leszek, ő támaszt fel és emel magához!
*Saját fordítás
2024
2024. október 31., csütörtök
Napi felülről:
„Ellenben, aki nem ismerte fel, de büntetést érdemlően cselekedett az kevesebb büntetést kap majd. Hiszen mindenki, akinek sok adatott, attól sok lesz az elvárt, és akire sokat bíztak, azt többért kérik majd számon.”
Lukács evangéliuma 12. rész 48. vers*
Áldott csütörtököt, a ránk bízott, nekünk adatott, javak, adottságok és lehetőségek felelősségteljes használatát kívánom minden testvérem számára!
Sokkal könnyebb csak vágyakozni a többre, irigyelni mások sikereit vagy álmodozni arról, hogy feljebb jutunk, mint jól élni azokkal a lehetőségekkel, ami már a miénk. Az élet felülről kapott ajándék, minden szenvedésével és örömével együtt. Egyszerre kell hálával értékelnünk, közben pedig bölcsen kihasználni az időket és alkalmakat, amelyek még a kezünkben vannak. Ne engedjük, hogy megtévesszen bennünket az a tény, hogy miközben megkaptuk a döntés szabadságát, nem azonnal érkezik a számonkérés, a felelősségre vonás. Először tisztáznunk kell, hogy mit gondolunk önmagunkról, mi az, amit ránk bízott Isten, ami a hatalmunkban van és élni kellene vele. Fel kell ismernünk a mennyei Atya akaratát velünk kapcsolatban, hogy ne csak bolyongó útkeresgélők legyünk egész életünk során, hanem hazafelé tartó boldogság és szeretet gyűjtögetők, osztogatók, akiket vár az otthon öröme. Csak azt arathatjuk majd, amit elvetünk, csak olyan gyümölcsöt teremhetünk, amelyet felnevelünk. Ma és most még választhatjuk a jót, azt, ami kedves és helyes Isten előtt is!
Mennyei Atyám sokat kaptam tőled, amit hálásan köszönök! Segíts, hogy jól és helyesen éljek a rám bízott kincsekkel!
*Saját fordítás
2024
2024. október 29., kedd
Napi felülről:
„Aki viszont engedelmeskedik Isten szavának, abban az emberben Isten szeretete elérte a célját.”
János első levele 2. rész 5. vers*
Áldott keddet, Isten szeretetének beteljesedését, célba érkezését kívánom minden testvérem életében!
Attól, hogy helyes irányba indulunk el, még nem biztos, hogy célba is érkezünk. A jó kezdet után továbbra is figyelni kell, hogy el ne tévedjünk, el ne tévesszük a megfelelő utat. Isten szeretete egészen a szívünkig hajolt le értünk. Felfoghatatlan nagy áldozatott hozott miattunk, hogy ne maradjunk sötétségben, a megtévesztés csapdájában, hanem megérkezhessünk igazi hazánkba. Akkor éri el a célját, úgy teljesedik be az életünkben, ha otthonra talál a lelkünkben és elkezdi átjárni gondolatainkat, szavainkat és tetteinket ez a mennyei szeretet. Nem elérhetetlen magasságban csodálhatjuk és dicsőíthetjük, hanem bennünk és rajtunk keresztül akar és tud is munkálkodni. A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy engedelmeskedjünk az Örökkévaló szavának és útmutatása szerint cselekedjünk. Ismerjük fel, értsük meg, hogy az az idő, amit az életre kaptunk vele együtt tud célba érni és teljességgel kibontakozni. Figyeljünk oda, ahogy jósága a szívünkre beszél és felfedi mennyi mindenre képesek lehetünk általa. Ne féljünk és ne legyünk lusták arra, hogy a jót válasszuk és tegyük is szeretetből!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert szereteted engem is megtalált! Az a vágyam, hogy célt érjen az életemben, ezért rád akarok figyelni, neked engedelmeskedni és jóságodban megnyugodni egész nap!
*Egyszerű fordítás
2024
2024. október 28., hétfő
Napi felülről:
„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”
Máté evangéliuma 6. rész 33. vers*
Áldott hétfőt, Isten országának, igazságosságának keresését, felfedezését és megélését kívánom minden testvérem számára!
Időnk legnagyobb részében pénzt keresünk, hogy biztosíthassuk saját és családunk megélhetésének körülményeit. Ezek azonban még csak keretetek, amelyek nélkülözhetetlenek, de az élet lényege, hogy milyen lélekkel töltjük ki, meg és be a napjainkat. A szeretetkapcsolatok építése, a fejlődés, mozgás, alkotás és a szépben való gyönyörködés öröme már túlmutat a fárasztó munka nehézségein és elmozdít az emberségünk felfedezésének irányába, ami akkor is megmarad számunkra, ha fizikailag már nem leszünk képesek keményen dolgozni. Még ennél is van egy fontosabb területe a létünk beteljesedésének, ami pedig a teremtettségünkből fakad. Isten elhívásának, ígéreteinek és igazságosságának megértése, értékelése és megélése. Ráadásul ez fölötte van, sőt képes kézben tartani a mindennapi szükségeinket, hogy az lehessen a legnagyobb kérdésünk, hogy miként tudunk ma is betöltekezni mennyei szeretettel és hogyan leszünk képesek minél többet adni ebből másoknak is?
Mennyei Atyám, hálát adok országod és igazságosságod csodáiért, amihez a szükségeim betöltése is hozzá tartozik! Köszönöm, hogy arra hívtál el, hogy a mindennapjaimban minél több felülről kapott szeretetet igényeljek és éljek meg, hogy azzá válhassak, akinek megálmodtál!
*Revideált új fordítás
2024
2024. október 27., vasárnap
Napi felülről:
„Ezután jelentette ki Isten Noénak és fiaink, akik vele együtt voltak: „Most pedig én magam erősítem meg szövetségemet veletek és valamennyi utánatok következő utódotokkal.”
Mózes első könyve 9. rész 8-9. vers*
Áldott vasárnapot, az Isten által kijelentett és biztosított szövetség jelentőségének, lehetőségeinek felismerését és betöltését kívánom minden testvérem számára!
Az özönvíz intő valósága jellé lett mindenki számára, hogy az emberi gonoszság pusztító következményei kihatnak az egész teremtett világra. Akkor Isten ítélete szabott ennek gátat, de ezzel együtt az Örökkévaló gondoskodó figyelme és életet munkáló jóakarata is megerősítést nyert. Ígéretet tett és szövetséget hirdetett minden élő számára, hogy többé nem okozhat a víz ilyen megsemmisülést, amit azóta is megtartott. Sajnos a bennünk megtalálható rossz sem tűnt el. Az önző gondolkodásunk, a felelőtlen hozzáállásunk folyamatosan rombol és kárt okoz bolygónk élővilágában, nem beszélve arról, hogy egymást is gyilkoljuk folyamatosan a történelmünk során. Semmilyen emberi törvény, találmány vagy felfedezés nem segített ezen. Ma, amikor ilyen mértékű tudással, ismerettel és hatalmommal rendelkezünk ugyanezekkel a problémákkal nézünk szembe. Ezért hozta el számunkra Jézus Krisztus az új szövetség ajándékát és lehetőségét, hogy legyen egy út, ami kivezet minket ebből a csapdából és átvisz Isten országába, ahol az életünk kiteljesedik és célt ér.
Mennyei Atyám, hálát adok megtartó és megújító ígéreteidért és szövetségedért, amellyel az élet mellé álltál! Nem szeretnék egyikből sem kimaradni, mert ott a helyem melletted!
*Saját fordítás
2024
2024. október 25., péntek
Napi felülről:
„Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel.”
Dániel könyve 6. rész 23. vers*
Áldott pénteket, a mellénk rendelt angyali védelmet biztosító, oroszlánok száját bezáró isteni gondoskodás jelenlétét és megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Dánielt, a méd-perzsa birodalom egyik tisztességes, becsületes vezető tisztviselőjét, aki Istenbe vetett hitét megtartotta, azt nem titkolta, bevádolták és elítélték. Kivégzésképpen az oroszlánok vermébe dobták, mert azok, akik irigykedtek rá, csapdát állítottak számára, úgy, hogy közben az uralkodót is megvezették. Hiába szerette volna a király elkerülni ezt a helyzetet, már nem lehetett, hiszen a saját maga által hozott törvény kötelezte őt. Itt már csak a mennyei beavatkozás segíthetett. Az Örökkévaló pedig elküldte angyalát, hogy vigyázzon Dánielre. A veremben éhező oroszlánok száját bezárta és nem engedte, hogy ártsanak neki. Isten, aki mindent pontosan látott, tudta mi történt. Ismerte lelkének tisztaságát és ártatlanságát, hiszen Dániel szokása szerint naponta többször is kitárta előtte az ablakokat, de ezzel együtt a szívét is, amikor imádkozott. A mennyei Atya védelmező gondoskodása ma is jelen van és működik mindazok életében, akik kitartóan keresik őt és bíznak benne. Irigyeink, haragosaink és rosszakaróink akkor is lesznek, ha mindent a lehető legjobban teszünk, de a felülről érkező segítség sem marad el, ha Istenre néző, tiszta lelkiismerettel végezzük feladatainkat és látjuk el felelősségeinket.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert rád akkor is számíthatok, amikor emberileg már nincs megoldás. Angyalaidat kirendeled mellém a szükség idején, hogy védelmezzenek! Együtt örülnek velem, amikor rátalálok az otthonomra nálad és amikor eljön az idő ők visznek majd hozzád!
*Revideált új fordítás
2024
2024. október 24., csütörtök
Napi felülről:
„Én a békességet képviselem, de amikor eszerint szólok, ők támadásnak veszik.”
120. zsoltár 7. vers*
Áldott csütörtököt, a szív békességének megszerzését, megtartását és képviseletét kívánom minden testvérem számára!
Békességben élni, azt munkálni és képviselni, nagyon nehéz, sőt küzdelmes vállalkozás, de mindenképpen megéri. Ez a szív egészséges elhatározása és állapota. Akiknek lételeme az ellenségeskedés, a viszálykodás azoknak ez sem lesz elég jó, mégis ez a felfelé vezető út. Sajnos együtt kell élnünk a békétlenség lelkületével, de nem szükségszerű, hogy minket is magával sodorjon. A legnehezebb talán mégis az, amikor a szívünk békességet talál az Örökkévalónál, elkezdjük tanulni a kapcsolatrendezés, a megbocsátás alapvető lépéseit, de mások még ezt is támadásnak veszik, harcolni akarnak ellenünk. Még ekkor sem szabad feladnunk és félretennünk a szívünk békéjét, átadva a helyét a gyűlölet és a szóharcok áradatának. A viharok mindenkit elérnek, de amikor az alapok biztosak, akkor nagy kárt nem okozhat bennünk. Ezért kell a békesség emberének lennünk és maradnunk, mert ez fog áldást eredményezni. Ez nem jelenti azt, hogy elkerülhetjük a harcokat, az emberi küzdelmeket, de úgy élhetjük meg őket, hogy közben a mennyet tudjuk képviselni.
Mennyei Atyám, hálát adok a szív békességéért, ami minden kincsnél értékesebb! Ezt szeretném képviselni, eszerint szólni és cselekedni, még akkor is, ha ezt félreértik vagy nem becsülik megfelelően.
*Saját fordítás
2024
2024. október 22., kedd
Napi felülről:
„Jóságos és őszinte az Örökkévaló, eszerint igazítja a tévelygőket útba.”
25. zsoltár 8. vers*
Áldott keddet, az Örökkévaló jóságának, útbaigazító igazságának megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Szükségünk van arra, hogy legyenek olyanok, akik jóakaratúak és egyben őszinték, egyenesek velünk. Ez egyszerre két oldalról támogathat bennünket. Segíthet, hogy ne legyünk túlságosan elkeseredve, ne értékeljük alul magunkat, mert van, akinek számítunk. Másrészt, amikor tévedünk, hibázunk és bűnt követünk el, akkor is legyen, aki szembesít ezzel és megpróbál helyes irányba terelgetni minket. Az Örökkévalónál pont ezt a helyreállító hozzáállást tapasztalhatjuk meg, akkor is, ha valamit elrontottunk. Jósága elültetheti szívünkbe a hála magjait, hogy a lelkünk inkább egy szép virágoskertté váljon, mint tüskés bozótossá. Őszintesége és egyenessége pedig megmutatja azokat a mérgező hajtásokat, gyökereket, amelyek elkezdtek növekedni bennünk és tönkre tehetik a jövőnket. Útba igazító kegyelme elég erős és hatékony arra, hogy ne maradjunk tévelygésben, ne menjünk tovább rossz irányba. Amikor szembe jön velünk az Úr figyelmeztetése, akkor ne próbáljuk kikerülni vagy megmagyarázni, hanem vegyük a szívünkre és figyeljünk rá, mert az életünket mentheti meg!
Mennyei Atyám hálát adok őszinte jóságodért, amellyel mindig menteni szeretnél és segíteni akarsz rajtam!
*Saját fordítás
2024
2024. október 21., hétfő
Napi felülről:
„Amikor elfogynak a fahasábok kialszik a tűz, ahogy nincs zúgolódó elcsendesedik a viszály.”
Példabeszédek könyve 26. rész 20. vers*
Áldott hétfőt, a zúgolódó, elégedetlenkedő lelkület veszélyeinek felismerését és elkerülését kívánom minden testvérem számára!
A zúgolódás, háborgás és elégedetlenség, ott található legtöbb viszály és veszekedés hátterében. Annak ellenére, hogy egészségtelen lelkület, igen veszélyes is, mert valamilyen vélt vagy valós igazságtalanságra épül, ezért nem olyan egyszerű győzedelmeskedni felette. Vannak, akiknek az alaptermészetébe, jellemébe annyira beépül ez a hozzáállás, hogy észre sem veszik, fel sem fogják mit is tesznek. Soha nem azt gondolják, hogy ők szítják a tüzet, felelősek lennének a harcokért, mert szerintük mindig valaki más a hibás. Ahol megjelennek ott csak idő kérdése, mikor robban ki egy összetűzés, akkor is, ha előtte minden rendben volt és békességben zajlott. Nem akarnak rosszat, de nem bírják ki, hogy ne hangoztassák folyamatosan nemtetszésüket, mindezt azzal a határozott meggyőződéssel, hogy nekik van igazuk. Ez pedig éppen elég felhatalmazás számukra, hogy így viselkedjenek. Ráadásul áldozatnak látják, érzik magukat, akiknek becsületbeli kötelessége a kendőzetlen szókimondás. Nekik, nekünk is segítség, amikor szembesülünk Isten mérhetetlen igazságával, felemelő kegyelmével és átformáló szeretetével, hogy a valódi békességet tápláljuk a viszálykodás helyett.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem a zúgolódás lelkét bíztad rám, hanem az irgalom, a békesség és a tőled való igazság lelkületét!
*Saját fordítás
2024
2024. október 20., vasárnap
Napi felülről:
„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!”
Dániel könyve 3. rész 17-18. vers*
Áldott vasárnapot, az Örökkévaló Istenünk szabadító erejének, jóakaratának megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Sadrak, Mésak és Abéd-Negó három fiatalember, akik fogságban éltek szülőföldjüktől messze, mégis magas rangú hivatalnokok lettek Babilon városában. Hűséggel és becsülettel szolgáltak, de a hitüket is megtartották teljes elkötelezettséggel. Amikor a király parancsára egy aranyszobor előtt kellett volna leborulniuk és istenként tisztelniük, akkor ezt megtagadták, hiszen ők az Örökkévalót, az élő Istent imádták és benne reménykedtek. Itt nem lehetett mellébeszélni, színt kellett vallaniuk. Úgy döntöttek, hogy hitük szerint válaszolnak, bármi lesz a következménye. Megvolt bennük az a mély bizalom, hogy Isten kezében vannak, akkor is, amikor látszólag emberek akaratán múlt a sorsuk. Jobban félték az Urat, mint amennyire féltek az uralkodó haragjától. Isten nem is hagyta magukra őket a tüzes kemencében, igazolta hitüket és csodálatos bizonyságai lettek örökkévaló hatalmának. Ez a hit menthet meg bennünket is attól, hogy emberi elvárások nyomán tárgyak vagy személyek bűvöletébe kerüljünk. A mennyei Atyánknál van a jelenünk és a jövőnk boldogsága, ezért érdemes teljes mértékben benne bízni, bármi is terveznek mások velünk.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a kezedben vagyok akkor is, amikor emberek döntenek felőlem. Te vagy az Istenem, aki egyedül lehetsz méltó arra, hogy imádjalak!
*Revideált új fordítás