2025. április 27., vasárnap

Napi felülről:

„Az Örökkévaló, az Úr az én erőm, hiszen olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét és magas helyeken vezeti lépteimet.”

Habakuk könyve 3. rész 19. vers*

Áldott vasárnapot, a mennyei Atya magaslatokra elvezető, és azokon végigkísérő erejét kívánom minden testvérem számára!

A magas csúcsok az ember számára nem csupán a gyönyörködés tárgyai, hanem egyben kihívások is a meghódításukra. A vadállatoknak viszont ez a természetes életterük, hiszen megvan hozzá az fizikai adottságuk és erejük is. Az emberi lélek sem bezártságra született, nem arra, hogy szárnyaszegett, erőtlen és tehetetlen életet éljen, hanem hódításra és uralkodásra kaptunk elhívást a Teremtőtől. Ez a küldetésünk nem változott meg azzal, hogy elhagytuk az Istent, de nélküle ezt akkor sem tudjuk jól és helyesen betölteni. Amikor visszatalálunk az Úrhoz, a szívünk megtér hozzá, akkor elkezd az a mennyei erő munkálkodni bennünk, ami olyan magas helyekre vezet majd bennünket, ahonnan messze el lehet látni, még a halálon túl is. Attól függetlenül, hogy a testünk milyen edzettségben, állapotban van, az Örökkévaló naponta kész új erővel megtölteni a lelkünk reménységét és lépteit, hogy ne maradjunk le egyetlen magaslatról sem. Ne hidd el senkinek, még önmagadnak sem, hogy neked nincs lehetőséged eljutni többre, szebbre és magasabbra, mert amíg az Úr a te Istened, addig az ő tervei és akarata fognak elvezetni egyre feljebb, egészen őhozzá!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy tőled kapok naponta lelki erőt ahhoz, hogy fáradságot nem kímélve egyre feljebb lépdeljek, minél közelebb hozzád!

*Saját fordítás

Szeretettel várunk!