2024. november 25., hétfő

Napi felülről:

„Ezután Jézus kezébe vette a kenyereket, hálát adott Istennek, és szétosztotta azok közt, akik ott ültek. Adott nekik a halakból is, amennyit csak kértek.”

János evangéliuma 6. rész 11. vers*

Áldott hétfőt, a hálával megosztott élet megtapasztalását, csodáit és örömét kívánom minden testvérem számára!

Mennyit számít az a kevés, amit mi tudunk adni, ajándékozni, megosztani másokkal? Talán csak egy csepp a tengerben! De hát még a legnagyobb óceán is piciny cseppekből áll össze. Nem felesleges jónak lenni, még akkor sem, ha ezzel nem tudjuk tartósan megoldani valakinek a problémáját, de a mi kis részünket mégis megtesszük. Ezt nem a lelkiismeretünk megnyugtatása miatt szükséges, nem azért, hogy valami jóval is dicsekedhessünk, hanem azért, mert ettől vagyunk emberek. Jézus hálát adva osztotta szét azt az öt kenyeret és a két halat, amit egy fiatal fiútól kapott több, mint ötezer férfinak, nőnek és gyermeknek, akik enélkül komoly bajba kerülhettek volna. Először a tanítványoknak adta át az ételt, majd ők vitték oda azokhoz, akik letelepedtek körülöttük. Az Úr kezében szaporodott meg minden, az apostolok csak annyit oszthattak ki, amennyit ők is kaptak. Akárhányszor mentek vissza a Mesterhez mindig volt újabb adag, és végül mindenki jólakhatott, sőt még felesleg is maradt. Minden csodás értékké változik, amit igazán átadunk Jézusnak és minden, amit tőle kapunk azt másokkal is bátran megoszthatjuk, mert lesz még több belőle az Úrnál!

Mennyei Atyám, köszönöm figyelmes, gondoskodó és csodás szereteted hatalmát, amibe engem is behívtál!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!