2024. november 23., szombat

Napi felülről:

„Hiszen az emberek közül ki látja át, az ember dolgait, hacsak nem az ember szelleme, amely benne él. Ugyanígy az Isten dolgait sem ismeri senki csak az Isten Szelleme.”

Első korinthusi levél 2. rész 11. vers*

Áldott szombatot, az életünkre vonatkozó mennyei tervek megismerését és háláját kívánom minden testvérem számára!

Az emberi lét mélységei és magasságai akkor lesznek igazán nyilvánvalóak, amikor megértjük, átlátjuk és használjuk is azokat a képességeinket, amelyekkel tervezünk, alkotunk, kapcsolatokat építünk és felelősséget vállalunk. Ezekkel tudunk tartós örömöt, boldogságot kialakítani a saját és környezetünk életében, minden rossz ellenére. Ehhez az ösztöneinknél, az érzéseinknél és a vágyainknál is többre van szükségünk. Mivel Isten hasonlatosságára teremtettünk, az ebből fakadó szellemi, spirituális adottságunkat ki kell használnunk, hogy jól értsük önmagunkat és a helyünket is a világban. Ezen keresztül lehetünk nyitottak a mennyre és adhatunk otthont a szívünkben Isten Szellemének, aki által a szívünkbe áradhat az Örökkévaló szeretete. Felfedezhetjük, megismerhetjük, mindazt, amit az Atya nekünk készített elő és ajándékozott oda Jézus Krisztusban. Miénk lehet annak a békessége, hogy felülről vigyáznak ránk és még a legszörnyűségesebb eseményeket is a javunkra fordítja az Úr. Magunktól soha nem értjük meg igazán Isten csodálatos dolgait, de megadatott számunkra, hogy attól tanuljunk, aki mindent pontosan ismer.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert sokszorosan megajándékozott vagyok! Életet kaptam, célokat, családot, testvéreket, barátokat, benned pedig mindazt, ami teljessé és tökéletessé teszi a boldogságomat!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!