2024. november 2., szombat

Napi felülről:

„Azt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy szívedet a dolgok megértésére adtad, és megaláztad magad Istened előtt, ő meghallgatta szavaidat; és én a te beszédeid miatt jöttem.”

Dániel könyve 10. rész 12. vers*

Áldott szombatot, az Istenre figyelés csodáit, akaratának megértését és teljesítését kívánom minden testvérem számára!

Dániel három héten keresztül odaszántan gyötrődött, böjtölt és imádkozott, mert érezte, hogy erre van most szüksége ahhoz, hogy megértse Isten akaratát. Nem tudta, hogy ez az őszinte megalázkodása milyen erős válaszokat indít el a számára láthatatlan világban. Amikor látomásban megérkezett hozzá a mennyei követ, akkor értette meg, könyörgésének már az első napjától kezdve odafigyeltek rá és szavai nem csupán eljutottak az Örökkévalóhoz, de angyali erőket is elindított. Szíve döntésének és elhatározásának minden egyes pillanata fontos jelentőséggel bírt, akkor is, ha ő ezt nem érzékelte pontosan. Az őszinte Istenre figyelés, akaratának keresése, megértése és teljesítése a valódi csodák termőföldje és gyümölcsöskertje. Nem azonnal láthatók a hajtások, főleg nem a termés beérése, de mindenképpen megéri a befektetett idő és a fáradság. Itt a földön első sorban hit által követhetjük mindezt végig, azzal együtt, hogy szemmel látható változások, események is beteljesednek. A lelki harc nem velünk kezdődött el, de bennünk is folytatódik, csak nem mindegy kinek az oldalán küzdünk!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert figyelsz szívem odaszánásának minden egyes pillanatára akármilyen gyengének is érzem magam és csodákat, változásokat viszel végbe ezáltal!

*Újonnan revideált Károli-Biblia

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!