2024. szeptember 7., szombat

Napi felülről:

„Nagy a mi Urunk és hatalmas erejű, értelme megmérhetetlen.”

147. zsoltár 5. vers*

Áldott szombatot, Istenünk mérhetetlen értelmének, bölcsességének, hatalmának védelmét és biztonságát kívánom minden testvérem számára!

Az egészséges emberi lélek vágyik arra, hogy ismeretének határait szélesítse, egyre tovább jusson a megértés útján és bölcsessége növekedjen. Azzal is tisztában van, hogy ennek vannak korlátai, de ezeket szeretné minél inkább feszegetni. Ez egyszerre folyamatos tanulás és gyakorlás is egyben. Mindezt a teremtettségünk révén örököltük és a mérhetetlen, határtalan tudású és bölcsességű Istenünktől származik. Amikor csak a földi, testi és anyagi világot érintő összefüggéseket szeretnénk vizsgálni, megérteni és abból okulni addig az elkészült műre összepontosítunk, de az alkotó tervezőt kihagyjuk a számításból. Az Örökkévaló nélkül a tudásunk csak részigazság lesz, a következtetéseink pedig ingatagok. Hozzá tartozni, tőle tanulni naponta és vezetésére hagyatkozni az igazi bölcsesség alapja, kezdete és folytatása. A mi Urunk lehetőségei, értelme és hatalma nem mérhető emberi mértékkel, hiszen ami számunkra elérhetetlen vagy lehetetlen az számára nem okoz semmilyen nehézséget. A benne való bizalom és hit azonban minket is összeköt a végtelennel, az örökkel és a teljeséggel. Ez a legtöbb, amire eljuthatunk, de ezt használjuk ki minden nap!

Mennyei Atyám mérhetetlen hatalmad, értelmed és bölcsességed félelmetes, de nekem biztonságot, védelmet és reménységet jelentenek, hiszen hozzád tartozom, tőled tanulok!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!