2024. augusztus 31., szombat
Napi felülről:
„A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem.”
Ezékiel könyve 3. rész 14. vers*
Áldott szombatot, a mennyei kéz hatalmának, erejének és megtartásának naponkénti megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!
Isten nélkül is élvezhetjük az általa biztosított és megengedett életünket egy bizonyos ideig és határig, de semmiképpen sem érdemes őt kihagyni a múltunk értékeléséből, illetve a jelenünk és a jövőnk alakításából. Ő a tervezője, teremtője és fenntartója mindannak, ami fontos lehet számunkra, ami beteljesítheti a boldogságunkat. A hitetlenségünk, engedetlenségünk és kemény, büszke szívünk távol tarthatnak bennünket az Örökkévaló megismerésétől, de amikor átadjuk magunkat neki, beletesszük az életünket megtartó kezébe, attól kezdve már nem egyedül kell viselnünk az élet terheit, nehézségeit, mert a mennyei családunk segítsége ott lesz velünk. A Szentlélek képes felemelni és megragadni bennünket még akkor is, amikor keserűség, felindulás és harag nyomja a szívünket és az Úr keze erősen tart minket még ezekben a nyomorúságos időkben is. Ő a legnehezebb időket is a javunkra fordíthatja, sőt még hasznára is lehetünk másoknak, amikor hitünket és hűségünket látva bátorságot nyernek és odafordulnak a Mindenhatóhoz.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Lelked jelenléte és ereje akkor sem hagy el, amikor elcsüggedek és elkeseredek. Kezed hatalma megtart és jóra használja még a gyengeségeimet is!
*Revideált új fordítás