2023. május 19., péntek

Napi felülről:

„Hogy tiszteletteljesen viszonyuljatok azok iránt, akik kívülállók és ne nektek legyen szükségetek másokra!”  

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4. rész 12. vers*

Áldott pénteket, a mindennapjaink tiszteletteljes, és bölcs önállósággal, vagyis Istenre hagyatkozó hittel való megélését kívánom minden testvérem számára!

Az emberi kapcsolataink megfelelő minősége az egyik lényeges oszlopa a boldog és kiegyensúlyozott életünknek. Általában tudjuk és értjük, hogy hol húzódnak a saját köreink határa. Kik tartoznak szorosan hozzánk, ki felé vagyunk elkötelezve és kivel vagyunk erős felelősségi viszonyban. Akik ezeken kívül tartózkodnak, azok is embertársaink, felebarátaink. Igaz, hogy nem a barátaink vagy a testvéreink, de feléjük is tartozunk a tiszteletteljes és jószándékú hozzáállásunkkal, vagyis mindazzal, amivel élhetővé és reményteljesebbé formálhatjuk a környezetünket. Ebben annak is kulcsszerepe van, hogy ez legyen a legfontosabb adósságunk feléjük és ne mi szoruljuk másokra, hanem a munkánk áldásaként, nekünk legyen miből adnunk. Amikor megértjük és megéljük, hogy Istennel járni, ráhagyatkozni az egyik legnagyobb biztonságot nyújtja a lelkünk számára, akkor egyre kevésbé vágyunk arra, hogy másoktól függjünk. Akinek pedig van emberi hatalma felettünk, azok felett is megláthatjuk a Mindenható fennhatóságát. Felszabadult élet, amikor függetlenül, érdek és földi elvárás nélkül szerethetünk, mert megtapasztaltuk a mennyei Atya velünk való jóságát!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert kiszerettél az önzésem sírjából, hogy felszabadult, tisztelettel és reménységgel teljes élettel járhassam a mindennapjaimat!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!