2023. május 11., csütörtök

Napi felülről:

„És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?”

Lukács evangéliuma 16. rész 12. vers*

Áldott csütörtököt, hűséges, becsületes és megbízható lelkületet kívánok minden testvérem számára!

Azt egészen jól értjük, hogy a munkahelyünkön a ránk bízott feladatokat kell megfelelően elvégeznünk ahhoz, hogy fizetést kapjunk, vagyis odaadják érte, ami már a miénk lesz. Legtöbbször nem a magunk tulajdonán dolgozunk, mégis sajátunknak érezhetjük a tennivalókat, hiszen ezen keresztül derül ki a megbízhatóságunk, mutathatjuk meg mit is érünk valójában. A mennyből kaptunk egy számunkra megfizethetetlen, de Jézus Krisztusba vetett hit által mégis elérhető ajándékot, a teljes élet valóságát, melyet a halál sem vehet el tőlünk. Ezzel együtt egy fantasztikus küldetésbe, felülről kapott megbízásba is bekapcsolódtunk, ahol Isten csodálatos országának az építésében vehetünk részt. Ekkor érthetjük meg, hogy a feladataink és felelősségünk alapján van értelme annak, hogy mi az enyém, mi a tiéd, de valójában minden az Úré. Tőle származik, és egyedül ő kérheti számon, hogy milyen gazdái voltunk annak, amit itt a földön birtokoltunk. Ezért legalább három okból érdemes és lényeges hűségesen, becsületesen és megbízhatóan élnünk: a mennyei Megbízónk, önmagunk és mások miatt.

Mennyei Atyám, köszönöm ajándékaidat, bizalmadat és jóakaratodat! Szeretnék mindig hűségesen élni ezekkel!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!