2023. április 13., csütörtök
Napi felülről:
„Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.”
János evangéliuma 21. rész 6. vers*
Áldott csütörtököt, a felülről kapott újrakezdés lehetőségét és örömét kívánom minden testvérem számára!
A feltámad Jézus Krisztus a Genezáret-tó partján várta az éjszakai halászatból visszatérő tanítványokat. Bár egész éjszaka keményen dolgoztak, reggelre mégis üres hálókkal voltak kénytelen a part felé indulni. Ekkor hallják meg a Mester hangját, és azonnal visszaemlékezhettek arra, hogy egy nagyon hasonló helyzetben értették meg a tanítványi elhívásukat. A feltámadás tehát nem csupán a halál feletti győzelmet jelentette számukra, hanem az újrakezdés lehetőségét is. Jézus esélyt adott számukra, hogy tovább lépjenek azon a mennyei úton, amelyen elindultak. Ehhez szükségüknek látta az Úr emlékeztetni őket az első lépésekre, arra a pontra, ahol elkezdték őt követni. A halász élet egy csodálatos foglalkozás, nemzedékeken keresztül ebből éltek, de rátaláltak egy ennél is nagyszerűbb hivatásra, amelyet nem emberektől, nem is az őseiktől, hanem magától a mennyei Atyától kaptak. Az nem szégyen, probléma, ha szembesülünk korlátinkkal, ha kiderül, hogy nem vagyunk képesek mindent jól és hatékonyan elvégezni, de az igen, ha az Istentől kapott útmutatást és vezetést nem vesszük komolyan!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert te az újrakezdése Istene vagy, aki azon munkálkodsz, hogy nekem is legyen mindig esélyem megújulni a követésedben!
*Revideált új fordítás