2023. április 2., vasárnap
Napi felülről:
„Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!”
János evangéliuma 12. rész 12-13. vers*
Áldott virágvasárnapot, a szív tiszta örömét, a lélek felemelő magasztalását kívánom minden testvérem számára!
Az ünneplésre megvannak a jól megismert formáink, szokásaink, amelyek a létezésünk terített asztalai, ahol átélhetjük az élet mélységét és magasságát is. A visszatérő ünnepeink a múlt megtapasztalásából, kiemelkedő eseményeiből fakadnak. Az emberségünk kiváltsága és része is, hogy képesek vagyunk ünnepelni, felülemelkedni a hétköznapok egyformaságán. A Teremtő kezdettő fogva úgy alkotott mindent, hogy legyenek ünnepeink, mert ezek előképei a vele megélhető közösségnek. Jézus bekapcsolódott a legnagyobb ünnepükre készülő sokaság örömébe. Ő pontosan tudta, hogy számára ez az út az ünnepre terített asztalon túl a keresztfa kínjáig fog vezetni, mégis vállalta, mert azt is látta, hogy ezzel megnyithatja a menny ajtaját számunkra, hogy bekapcsolódhassunk az ottani örömünneplésbe! Virágvasárnap Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, a fővárosba és királyként köszöntötte őt a sokaság. Legtöbben akkor még nem értették, hogy ő nem azért jött, hogy földi palotában uralkodjon, hanem a szívünk királyaként szeretne győzelemre és ebből fakadó örömünneplésre vezetni bennünket!
Mennyei Atyám, hálát adok Uramért, Jézus Krisztusért, aki értem jött el, hogy vele győztes életet ünnepelhessek majd!
*Revideált új fordítás