2023. február 7., kedd
Napi felülről:
„Mert hazugságot kentek rám, mindnyájan mihaszna orvosok vagytok.”
Jób könyve 13. rész 4. vers*
Áldott keddet, sértés helyett gyógyítást, vádlás helyett odafigyelést kívánok minden testvérem számára!
Jób elvesztette gyermekeit, vagyonát és az egészségét. Mérhetetlen szenvedésen ment keresztül, és nem értette miért történhet meg mindez vele, aki mindig hűségesen tisztelte Istent. Ő nem tudta akkor, hogy nem véletlenül, tévedésből, hanem pont azért került bele a próbák tüzébe, mert annyira ragaszkodott az Úrhoz. Hite nem könnyű utat szerzett számára, hanem emberfelettinek tűnő időszakot. A legtöbb fájdalmat mégis a régi barátai okozták számára. Eljöttek hozzá, de vigasztalás, bátorítás, együttérzés helyett, felesleges bölcselkedést kapott tőlük, kioktató fölényt és lenéző sajnálatot. Ez neki nem felüdülést, gyógyulást hozott, hanem még több fájdalmat és megpróbáltatást. Haszontalan, sőt hibát hibára halmozó orvosokká lettek. Ők nem így gondolták, mégis hazugságokkal akarták segíteni, szembesíteni Jóbot, ami tüskeként fúródott a lelkébe. A Mindenható végül jóra fordította az életét, sőt ő imádkozott a barátaiért, hogy elkerüljék a megszégyenülést, ami a saját helyreállásának is a része lett. Isten akar általunk is másokat vigasztalni, lelki gyógyulást adni, de ehhez szeretettel gyógyító orvosokká kell válnunk!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted meggyógyít és helyreállít, hogy megtanuljam, hogyan kell mások felé igazán szolgálnom!
*Revideált új fordítás