Napi felülről:
„Simon Péter válaszolt neki: Uram, kihez menjünk majd oda? Az örök élet tanításait te tartod!”
János evangéliuma 6. rész 68. vers*
Áldott pénteket, a bizonyosság és az elkötelezettség megerősödését kívánom minden testvérem számára!
Ami jót elkezdtünk, amiről megbizonyosodtunk, hogy helyes, azt mindenképpen vigyük tovább és folytassuk, akkor is, amikor kételyek és kétségek merülnek fel, mert nem értünk meg mindent azonnal. A hit útján ezzel többször is találkozni fogunk, hiszen sokszor az addigi határainkat átlépve, de még az értelemünket is meghaladó területeken fog átvezetni. Ez egyben a kísértés időszaka is, arra, hogy meghátráljunk, feladjuk és más, egyszerűbb cél után nézzünk. Jézus Krisztus követése sem régen, sem napjainkban nem tartozik a magától értődő dolgok közé. Akkor és most is elkötelezettségre, hűségre van szükségünk ahhoz, hogy kitartsunk mellette. Okoskodást, büszke önérzetet és ítélkezést mindenfelé találhatunk. Kegyetlenséggel, gyűlölettel és megvetéssel keresés nélkül is szembesülünk. A valódi, teljes, halálon is átlépő élet igazsága és ereje azonban nála, általa és benne található. Ő bírja, birtokolja és tartja azt a tanítást, kijelentést, amely a lelkünk biztos megmenekülését és megtartását garantálja. Őhozzá érdemes megérkezni, de elhagyni őt soha!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban teljes élettel ajándékoztál meg!
*Saját fordítás