2023. január 26., csütörtök

Napi felülről:

„Mennyire szeretem tanításodat, Uram! Egész nap azon gondolkodom.”

119. zsoltár 97. vers*

Áldott csütörtököt, a gondolataink, terveink és vágyaink Isten tanításával való átitatását kívánom minden testvérem számára!

Két dolog befolyásolja alapvetően azt, hogy miről gondolkodunk, elmélkedünk és tűnődünk. Az egyik, hogy mit látunk, hallunk és tapasztalunk magunk körül a világból. Ezt részben szabályozhatjuk azzal, hogy mit olvasunk el, mit nézünk meg és mire fordítjuk a drága időnket. Érdemes teljesen bezárni azokat az ajtókat, amelyek kulcsa nálunk van, de rajtuk keresztül lélekromboló, elkeserítő vagy gonosz hatások érkeznek hozzánk. Ezek nélkül is megtalálnak bennünket a lehangoló hírek, hiszen Istennek az a terve velünk, hogy ebben a világban éljünk és váljunk áldássá. A másik talán még fontosabb kérdés, hogy mit őrizgetünk a szívünkben, miből építgetjük a vágyaink szárnyát és kinek a terveit szeretnénk megvalósítani. Ezek a saját titkaink, amelyeket részben meg sem akarunk vagy meg sem merünk osztani másokkal, de valójában ezektől függ, hogy mennyire lesz boldog az életünk. Mivel nem csupán erre a földre születtünk, ezért akkor teljesedik ki a létünk, amikor a lelkünkben összeér a menny a földdel, vagyis Isten szava betölti a szívünket és ez lesz a megtermékenyítő, éltető talaja álmainknak, vágyainknak és a gondolatainknak!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy igéd, tanításod hozzám is betért és otthont talált szívemben!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!