2023. január 13., péntek

Napi felülről:

„Szükség van arra, hogy ő növekedjen, én pedig kisebb legyek!”

János evangéliuma 3. rész 30. vers*

Áldott pénteket, a valódi növekedés, felemelkedés megértését, megélését kívánom minden testvérem számára!

Maga a növekedés, fejlődés és az ezzel járó tanulás az életből fakadó szükségesség. Aki erről lemond az a jövő áldásait, lehetőségeit veti el magától. Vannak azonban olyan területei az életünknek, ahol az előrelépés nem az egyéni sikerek gyarapodását jelentik, hanem az, ha mások mellé tudunk állni, ha az ő előmenetelük segítésében veszünk részt. Ezt éli át az a sportoló, aki később edző lesz. Az a tanuló, akiből tanár válik, de lelki területen is hasonló folyamatok mennek végbe. Ez a mások kiteljesedésében való odaszánt részesedés, amikor az a szükséges, hogy ő növekedjen, én pedig merjek, akarjak és tudjak háttérben lenni, miközben teljes örömben élem meg az közös ünneplést. Bemerítő János előkészítette Jézus Krisztus szolgálatát, aki annyira kicsinnyé vált, amennyire csak lehetett, hiszen a menny dicsőségét hagyta el, és megalázott emberré lett. Mindezt azért, hogy felemelje azokat, akik benne hisznek, szívből vágynak arra, hogy ő növekedjen, erősödjön bennük, miközben ők készek megalázni magukat, hogy Isten magasztalhassa fel őket.

Mennyei Atyám, hálát adok, hogy miközben Jézus Krisztus megerősödik bennem, megérthetem, hogy a saját dicsőségem helyett rád érdemes odafigyelnem, hogy azt a dicsőséget, ami örökre enyém lehet megnyerhessem!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!