2025. november 14., péntek
Napi felülről:
„Ti azonban, szeretteim, akik a legszentebb hitetek segítségével építitek magatok, akik a Szentlélek által imádkoztok, őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, miközben várjátok Urunknak, Jézus Krisztusnak az irgalmát örökkévaló életre.”
Júdás levele 20-21. vers*
Áldott pénteket, hitből fakadó tettrekészséget és Isten szeretetében megélt napot kívánok minden testvéremnek!
Úton vagyok, de még nem érkeztem meg. Ma is nagyszerű és csodálatos lehetőségek vesznek körül, igaz rengeteg nehézséggel fűszerezve, de akkor is tovább kell lépnem és haladnom. Nem félelemből, nem azért, hogy elmeneküljek a felelősség terhétől, hanem a Szentlélek késztetésére, aki szívembe programozta mennyei úticélomat. Meg kell tennem a szeretet ösvényén a következő szakaszt, mert erre vezet a hitem. A lelkemben megszólaló szeretet ének következő versét is bele kell szőnöm a hétköznapi cselekedeteim közé. Örülök annak, hogy erre magamtól képtelen vagyok, mert így nem a büszkeség, hanem az alázat formálhatja szívemet. Jézus Krisztus jóindulata és türelme arra tanít, hogy bátran forduljak hozzá és kérjek elég erőt, türelmet és szeretetet tőle. Nem azt szeretném megmutatni, hogy én milyen jó ember vagyok, hanem azt, hogy milyen csodálatos mennyei Atyám van, akinél vár az igazi otthonom. Bátran nézek szembe mindazzal, ami rám vár, mert hiszem és tudom, hogy nem vagyok egyedül a harcaimban.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted védelme tökéletesen elég arra, hogy hit által épüljek és célba érjek segítségeddel!
*Saját fordítás