2025. július 9., szerda
Napi felülről:
„Úgy, hogy meggyökereztetek, majd folyamatosan épültök Jézusban és erősödtök hit által, ahogyan tanultátok, egyre inkább gazdagodva a hálaadásban.”
Pál levele a kolosséiakhoz 2. rész 7. vers*
Áldott szerdát, lelki megerősödésben és hálaadásban bővelkedő tapasztalatokat kívánok minden testvéremnek!
A növények azért képesek mély gyökeret ereszteni, mert nem változtatják a helyüket. Ahová elplántálták őket, ott maradnak, ott táplálkoznak és növekednek. Krisztusban meggyökerezni, megerősödni és gyümölcstermő életet élni csak akkor lehet, ha bizalommal ráhagyjuk magunkat a mennyei kertészre és segítségével megtaláljuk a lelki otthonunkat és helyünket. A növények „meghálálják” a megfelelő táptalajt. A hálával teljes emberi szív pedig azt jelenti, hogy jó helyen vagyunk, és ez megmutatkozik a bőséges termésben is! Elhívásunk, sőt felszólításunk van arra, hogy Jézusban és általa éljük meg a mindennapjainkat. Hogyan lehetséges ez, amikor jelenleg nincs is velünk testben? Azáltal, hogy Szentlelkét elküldte hozzánk segítségül, így mindaz, amit velünk tervezett, valóra válhat. Minél inkább tőle tanulunk, lelkileg belőle táplálkozunk és akaratához igazítjuk a döntéseiket, tetteinket, annál nagyobb békességünk lesz benne. A hálaadásunk pedig gazdagon betölti a szívünket, mert annyira magával ragadja a megajándékozottság öröme. Ez a mi mennyből adatott helyünk és életterünk.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy olyan csodálatos az a terv, amit földi életemre elgondoltál, ezért hozzád szeretnék igazodni és tőled tanulni minden nap!
*Saját fordítás