2023. január 19., csütörtök
Napi felülről:
„Jézus így válaszol neki: Indulj el haza, a fiad életben marad! Hitt az ember az igének, amit kijelentett neki Jézus és elindult hazafelé.”
János evangéliuma 4. rész 50. vers*
Áldott csütörtököt, csodákat megtapasztaló hitlépéseket kívánok minden testvérem számára!
Egy magas rangú hivatalnok személyesen megy el Jézushoz és könyörög gyermekéért, aki már a halál küszöbén feküdt. Félretette minden büszkeségét, nem számított, hogy mi erről mások véleménye, mert élet-halál kérdéséről volt most szó. A hite vezette el a Mesterhez, de itt is várt rá még próbatétel, hiszen Jézus nem az első kérésére felelte ezeket a bíztató szavakat. Nem adta fel, hanem tovább kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a fiát. Látta ugyanis, hogy nem fordult el tőle Jézus, annak ellenére, hogy közben a sokaságot szólította meg. A kitartó és odaadó hitére megérkezett a valódi válasz, amelynek beteljesedését még nem tapasztalhatta meg és az Urat sem vihette magával, csak az élet igéjét. A hite most is jó vizsgázott, mert elindul hazafelé a megkapott ígérettel. Meglépte a hit három fontos és nélkülözhetetlen lépését, amely megnyitotta számára az élet ajtaját. Jézushoz ment a kérésével. Kitartóan figyelt rá és nem adta fel, hanem ott maradt mindaddig, amíg nem válaszolt neki az Úr. A megkapott ige szerint és az ígérettel bátran elindult haza.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy bátorítasz és bíztatsz, hogy nálad keressem a legjobb megoldást és hittel lépjek mindig, hogy a győzelem se maradjon el!
*Saját fordítás