Szeretetből fakadó szolgálatra születtem
Description
Szeretetből fakadó szolgálatra születtem – Istennek terve van az életemmel! III. – Molnár Ambrus szolgálata
Apostolok Cselekedetei 9,36-43
36 Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát.
37 Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában.
38 Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: "Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!"
39 Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.
40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: "Tábita, kelj fel!" Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.
41 Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él.
42 Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
43 Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Details
- Date: 2023.05.21.
- Topics: szolgálat
- Preacher: Molnár Ambrus
- Books: Apostolok Cselekedetei
- Series: Istennek terve van az életemmel!
- Passage: Apostolok Cselekedetei 9,36-43
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?