A hit és a jó tettek értéke és helye az életünkben
Description
Efézus 2, 1-10
A bűn miatt halottak életre keltése Krisztusban
1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,
2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.
3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek.
4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett,
5 minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -
6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért,
7 hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.
8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.
10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.
Details
- Date: 2021.01.17.
- Preacher: Paróczi Zsolt
- Books: Efézusi levél
- Series: Alapozás
- Passage: Efézus 2, 1-10
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?