Rendezve
A lelki ház építése
Efézus 2,19-22 19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő…
A valódi békesség működése és ereje
Efézus 2,11-18 Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét 11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így,…
A hit és a jó tettek értéke és helye az életünkben
Efézus 2, 1-10 A bűn miatt halottak életre keltése Krisztusban 1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint;…
Lélek által, tisztán látni a valóságot!
Efézus 1,15-23 Isten Krisztust mindenek fölé emelte 15 Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16 szüntelenül hálát adok értetek,…
Az áldások, amelyeket Jézus Krisztusban megkaptunk
Efézus 1,1-14 Címzés, üdvözlés 1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek: 2 kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és…

Szeretettel várunk!