Az érthetetlen, de valóságosan elérhető isteni szeretet csodája
Description
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma
Római levél 5,1-11
A megigazulás megbékélés Istennel
5 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.
2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.
3 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot,
4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;
5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.
7 Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.
8 Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.
9 Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.
10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.
11 Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.
Details
- Date: 2022.05.29.
- Topics: szeretet
- Preacher: Paróczi Zsolt
- Books: Római levél
- Passage: Római levél 5,1-11
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?