Gazdálkodj jól a megkapott lehetőséggel!
Description
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma
Lukács 19,11-28
A minák
11 Amikor pedig ezeket hallották, még egy példázatot is mondott, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.
12 Így szólt tehát: "Egy nemes ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, s úgy térjen vissza.
13 Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.
14 Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.
15 Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja: ki hogyan kereskedett.
16 Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert.
17 Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött.
18 Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert.
19 Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon.
20 Megérkezett a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem.
21 Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el.
22 Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, behajtom azt is, amit nem fektettem be, és learatom azt is, amit nem vetettem el?
23 Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg.
24 Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van.
25 Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van!
26 De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.
27 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."
Jézus bevonul Jeruzsálembe
28 Miután ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé.
Details
- Date: 2022.04.24.
- Preacher: Paróczi Zsolt
- Books: Lukács evangéliuma
- Passage: Lukács 19,11-28
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?