A szív állapotának döntő jelentősége az Ige termőre fordulásában!
Description
Máté evangéliuma 13,1-9.18-23
A magvető
13 Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján.
2 Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.
3 Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: "Íme, kiment a magvető vetni,
4 és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták.
5 Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben;
6 de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.
7 Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket.
8 A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
9 Akinek van füle, hallja!"
18 "Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát!
19 Amikor valaki hallja a mennyek országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívébe van vetve: ez olyan, mint akinél az útfélre hullott a mag.
20 Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja,
21 de nem gyökerezik meg benne, ezért csak ideig való, s amint nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodik.
22 Akinél pedig tövisek közé hullott, hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és nem hoz termést.
23 Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit."
Details
- Date: 2024.03.10.
- Topics: Tanítványság
- Preacher: Paróczi Zsolt
- Books: Máté evangéliuma
- Series: Tanítványság
- Passage: Máté evangéliuma 13,1-9.18-23
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?