Gyülekezeti hírlevél – 2024 Nyár

Kedves testvérek!

A gyülekezet elöljáróságával szeretnénk időről időre hírlevélben beszámolni nektek a mindannyiunkat érintő áldásokról, kihívásokról és előttünk álló feladatokról.


Gyülekezeti tábor

Hálásak vagyunk azért, hogy idén is együtt tölthetünk egy hetet augusztus 18-23 között, és már több mint 100-an jeletkeztetek a vajtai gyülekezeti táborra. Bátorítunk mindenkit, aki még nem jelentkezett, hogy gondolja át, mert már csak 2024.08.04. 23:59-ig van lehetőség regisztrálni. Aki esetleg az előleget nem fizette be, azt kérjük, hogy minél hamarabb tegye meg. Természetesen van lehetőség a hátralévő rész teljes befizetésére is.Idén is szeretnénk az imádság, tanítás és dicsőítés, valamint a pihenési lehetőség mellett sok más programmal és játékkal gazdagítani az együtt töltött időt. Ha mindezek megvalósításába szolgálóként is szeretnél bekapcsolódni, úgy jelezd bátran a szervezők felé.  
Területek, ahová biztosan be lehet még kapcsolódni:

  • gyermekszolgálat
  • sportfoglalkozások

Szolgálatra jelentkezni Ujfalusi Zoltán, Rédl Kata és Lados Zsuzsi testvéreknél lehet. 

Bemerítés

Hála van a szívünkben, hogy Isten folyamatosan munkálkodik a gyülekezetünkben, és a korábbi évekhez hasonlóan idén is bemerítési alkalomra készülhetünk.
A következő bemerítési ünnepünket szeptember 15-én vasárnap tervezzük megtartani, mert már van jelentkező. Imádkozzunk az alkalomért, hogy minél többek szívét megérintse az Úr az evangélium üzenetével.

Evangélizációs Istentisztelet

Szeptember 29-én vasárnap 10 órai kezdettel szeretnénk egy evangélizációs Istentiszteletet tartani, amikor Szabó Balázs gospel énekessel egészül ki a dicsőítő csapatunk.
Szeretnénk, ha ez egy olyan alkalom lenne, ahova bátran hívhatjuk barátainkat, rokonainkat és ismerőseinket. Imádkozó szívvel gondoljunk erre a vasárnapra, és kérjük Isten vezetését és bölcsességét abban, hogy kiket hívjunk el.

Házicsoport buzdítás

Ahogyan azt már korábban többször hirdettük, szívünkön van az, hogy a gyülekezet lelki növekedését kiscsoportokkal is támogassuk. Hálásak vagyunk a meglévő csoportokért, amelyek heti / 2 heti rendszerességgel összejönnek házanként / az Imaháznál, hogy közösen átbeszéljék a vasárnapi tanítást, és imádkozzanak egymásért.
Ősztől tervezzük az újabb csoportok indítását. Aki szeretne ilyenben részt venni, vagy akár a vezetését is szívesen vállalná, kérjük, jelezze valamelyik elöljárónak. 

Gyülekezeti köszöntő felületek

Mivel vágyunk a gyülekezetünk lelki megújulására, ezt szeretnénk segíteni, támogatni arculatunk frissítésével és a kommunikációs felületek megerősítésével is.
E munka részeként szeretnénk az épületünk főbejáratainál több ütemben kialakítani olyan köszöntő felületeket, amelyek elsőként fogadják az imaházba belépőket, és amelyeket folyamatosan lehet majd díszíteni és frissíteni. Emiatt a jelenleg a bejáratoknál lévő, névre szóló tárolóhelyek szükségességét felülvizsgáljuk. Amennyiben egy adott szolgálathoz, funkcióhoz szükség van még rá, áthelyezzük egy új helyre. Minden érintettet megkérdezünk, hogy felmérjük az igényeket, hogy milyen szolgálathoz van szükség tárolóra majd az új helyen is. Kérdés esetén keressétek a vezetőségben Gurbán Pétert.

Célgyűjtés: napelem, nyílászárók

Annak érdekében, hogy az Istentől kapott eszközeinkkel jól sáfárkodjunk, a Műszaki munkacsoportok vezetésével folyamatosan dolgozunk azon, hogy a gyülekezeti épületünk működését a lehető legenergiahatékonyabb módon tudjuk biztosítani.
Ennek érdekében az alábbi, a gyülekezet által elhatározott munkákat végeztük el, a korábbi célgyűjtés eredményéből: 

  • Légkondícionálók felszerelése:
    • 3 db a nagyteremben
    • 1 db a kisteremben
    • 2 db az emeleten (SZIK-es rész, Ifi terem)
    • 2 db a szolgálati lakásban
  • Nyílászárók felújítása
    • Kisterem
    • Parkoló felőli ablakok egy része
  • Izzók LEDre cserélése
  • H-tarifa előkészületek

Lezárás előtt áll a napelem első fázisa és a H-tarifa bevezetése, ezeknél már csak az óracserére várunk.

Tervezzük a komoly energiaveszteséget okozó nyílászárók cseréjét az imaházban: 4 db nagy ablak az utca felé, valamint 4 db ablak a parkoló felé.

Az előttünk álló tervek megvalósításhoz szeretnénk célgyűjtést meghirdetni ‘Energetika’ jeligére. Támogatásokat Csontos Bélánál készpénzben vagy a gyülekezet számlaszámára lehet küldeni. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!