2024. január 28., vasárnap

Napi felülről:

„Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.”

18. zsoltár 19. vers*

Áldott vasárnapot, az Istenben elrejtettséget bizonyosságát, biztonságát és védelmét kívánom minden testvérem számára!

Az a gondolkodás, hogy Istennek kötelessége mindig, minden helyzetben a legjobbat nyújtani számunkra, megvédeni bennünket minden bajtól annál is nagyobb tévedés, mintha az hinnénk, hogy a házastársunk csak azért van, hogy kiszolgáljon minket. Az Örökkévaló nem a beosztottunk, nem a fizetett munkásunk vagy a pincérünk, hogy amit megrendeltünk, azt megtegye. Ő a Teremtő, a Mindenható, aki önálló, felelősségteljes és elkötelezett életre alkotott bennünket. Egy olyan kapcsolatra, szövetségre és közösségre hív és vár minket, ahol a szeretet és a kölcsönös bizalom az alapérték. A maga részéről ehhez mindent megtett, eljött odáig, amíg csak lehetett, a mi feladatunk pedig az őszinte, tiszta és mély hit benne, ami által otthont, családot és jövőt találhatunk nála. A mennyei Atya pedig minden nehéz, veszedelmes és nyomorúságos körülményt a javunkra formál. Nem távol tart ezektől, hanem ezeken keresztül mutatja meg hatalmát, erejét és megtartó jóakaratát. Nincs még egy ilyen vagy valamilyen más lehetősége a lelkünknek, hogy biztonságban legyen most és mindörökké!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert benned, általad és nálad a lelkem otthont talált! Köszönöm, hogy befogadtál és szeretettel körbevettél!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!