2023. szeptember 19., kedd

Napi felülről:

„Ugyanis az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazságosság, békesség és öröm a Szent Lélekben!”

Római levél 14. rész 17. vers*

Áldott keddet, a lelkünk mennyei és örök életre megtartó erőforrásait kívánom minden testvérem számára!

A testembe teremtett érzékelők elég pontosan jelzik, amikor szükségem van táplálékra vagy folyadékra. Elég nagy baj lenne, ha nem érezném az éhséget vagy a szomjúságot, csak a legvégén egyszerűen összeesnék a kiszáradástól vagy a tápanyag hiánytól, mert nem figyelnék tudatosan a pótlásukra. Testi értelemben jól működik ez a rendszer, de a lelkem valós igényeit már nem képes jelezni, pedig az még fontosabb része az életemnek. Isten királysága, uralma, vagyis országa a szívem valódi és igazi otthona, ahol a terített asztalra olyan javak kerülnek, amelyek megújítanak, energiával töltenek fel és megerősítik a lelki immunrendszeremet. Az igazságosság, a békesség és az öröm a Szent Lélek által elkészítve és feltálalva semmi mással nem pótolható erőforrások. Ezek egyszerre emberi és isteni javak. Miközben ezek által élek, ezekből merítek a szívem megtanulja egyre jobban értékelni és hiányolni is őket, hogy minél inkább vágyjak utánuk. A boldogságom egyik kulcsa, ha ezekre kívánkozok, ezekre éhezek és szomjazok!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy igazságosságod, békességed és örömöd táplálja, élteti és erősíti a lelkemet naponta!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!