2023. január 27., péntek

Napi felülről:

„Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne.”

Példabeszédek könyve 17. rész 1. vers*

Áldott pénteket, a békességgel átjárt együttélés, együttműködés és közösség biztonságát, erejét és örömét kívánom minden testvérem számára!

A békességes légkör, kapcsolat nem megvehető, nem lehet rá előfizetni és nem is a szerencsés nyertesek kiváltsága, hanem egy közös kert, amit mindenkinek folyamatosan gondoznia kell, hogy egészségesen növekedjen. Vannak, akik magukban hordozzák a békétlenséget, megfelelési kényszer rabságában szenvednek és állandóan veszélyt jelentenek a nyugodt együttélésre. Számukra a békesség egyfajta megalkuvásnak tűnik az igazságérzetükkel szemben. Igazából velük, bennük van a probléma, de ezt a hangos véleményükkel, erőszakos megjegyzéseikkel és magyarázataikkal próbálják védeni, ami pedig másokban szül ellenérzést. Ez egy ördögi, romboló kör lesz mindaddig, amíg a közösség ki nem tör belőle azzal, hogy a békességet, a szeretetteljes kapcsolatokat mindennél értékesebb és fontosabb kincsnek mondja ki és őrzi meg, ami pedig ezt aláássa azt egyértelműen jelzi. A békétlenek számára pedig, amennyiben ez lehetséges megpróbál abban segíteni, ami az ő igazi problémájuk, ami a gyökere a háborgásuknak. Ez lehet, hogy nem jár anyagi előnyökkel, de ez teszi valóban élhetővé a környezetünket.

Mennyei Atyám, neked köszönhetem, hogy megismerhettem azt a békességet, amely nem egy ideig tartó jó érzés, hanem a szívem valódi közege és gyümölcsöző kertje.

*Új Fordítású Biblia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!