2022. szeptember 24., szombat

Napi felülről:

„Most azonban érvényben marad a hűség, a reménység és a szeretet, ez a három, ezek közül is kiemelkedik a szeretet.”

Pál első levele a korinthusiakhoz 13. rész 13. vers*

Áldott szombatot, az igaz értékek tiszteletét, megélését és gyarapodását kívánom minden testvérem számára!

Elég régóta küzd már az emberiség saját démonjaival. Hol gyilkos erőszak formájában, hol a hátérben megbújt képmutató gonoszság ruhájában, de mindig előbukkannak valahogyan. Megpróbáltuk őket kordába tartani, megszelídíteni törvényekkel, eszmékkel és a felvilágosodással, de valódi, igazi megoldást egyik sem nyújtott számunkra. Honnan vannak köztünk ezek a harcok, viszályok és a pusztító gyűlölet? Azok a kívánságok, vágyak és emberi okoskodások, amelyek önző módon nem veszik figyelembe mások érdekeit, vagy tudomást sem vesznek róluk mindig rombolást, fájdalmat és sebeket hagynak maguk után. Ez az út a pusztítás és pusztulás felé visz. A mennyei Atya azonban a szeretet útját tárta elénk a teremtéstől kezdve, mert ez belőle fakad, ez tesz bennünket is emberré. A hűség, reménység és a szeretet ma is érvényben lévő alapértékek, amelyeket felcserélni másra, hátra sorolni vagy elengedni őket önmagunk, a környezetünk és Isten ellen való végzetes bűn. Amíg él, növekszik és jó termést hoz a szeretet, addig biztos, hogy felfelé tartunk!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert a legfontosabb értékeket tőled kaptam! Ezekhez ragaszkodom, mert életet, boldogulást és áldást hoznak számomra és mások számára is!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!