2022. június 5., Pünkösdvasárnap

Napi felülről:

„Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

Az apostolok cselekedetei 2. rész 4. vers*

Áldott Pünkösdvasárnapot, a Szentlélek megújító erejét, útmutatását és vezetését kívánom minden testvérem életére!

Pünkösd pontosan 7 hétre követi húsvétot, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepét. De nem csupán ennyiben kapcsolódik hozzá, hanem közvetlen folytatása is annak a munkának, amit Isten elvégzett, elkezdett akkor. Egy ember földi testében nem képes egyszerre több helyen jelen lenni, közvetlenül a lelkünkkel beszélni, és betölteni azt, még akkor sem, ha Isten fia. Ezért következett el az a pont, amikor Jézus Krisztus ígérete alapján a Szentlélek látható és hallható formában kiáradt a tanítványokra, megteltek, beteltek felülről kapott erővel, és képesek voltak átadni a menny üzenetét mindenki számára érthető módon. Ez nem egyszerűen egy újabb csoda volt, hanem az Atya újjáteremtő munkájának kezdete, amikor Isten Lelke az ember szívét vette kezébe, formálta át, tette szenté és élővé. Ez az ünnep arról szól, hogy az Örökkévaló nem mondott le rólunk, van számunkra is személyes üzenete, terve, amit szeretne, hogy meghallanánk, megértenénk és megélnénk. Ez a mi nagy lehetőségünk, hogy ne maradjunk le arról a jóról, áldásról és örökségről, ami nekünk készült, ami a miénk lehet Jézus Krisztus által. Itt az idő, hogy együtt ünnepelhessünk a mennyel!

Mennyei Atyám köszönöm minden jóságodat, Szentlelked kiáradását és ma is munkálkodó erejét!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!