2021. október 26., kedd

Napi felülről:

Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt.

Efézusi levél 1. rész 18. vers*

Áldott keddet, a szív tisztánlátását, a lelkünk hálás örömét és békességét kívánom minden testvéremnek!

Igaz, hogy vannak, akik képesek nyitott szemmel is aludni, de ez nem azt jelenti, hogy a látásuk is éber ebben az esetben. A szemen keresztül érkező információt ilyenkor felváltja egy álomvilág. A szív szemeit is csukva tarthatja a lélek álmodozó alvása, amikor egyszerűen nem vesszük észre, nincs látásunk az Isten hatalmas dolgaira, mert egy bezárt világban gondolkodunk. Természetesen a Mindenható képes az álmainkon keresztül is üzenni számunkra, de mennyivel több az, amikor érzékelhetjük, láthatjuk is az ő országát és valóságát. A szív szemének megnyílása, megvilágosítása biztosítja a lehetőséget, hogy felfogjuk, megismerjük és használjuk is a mennyei Atya minden értelmet meghaladó dicsőségének örökségét, amelyet az övéinek készített. Ez felülmúlja minden álmunkat és elképzelésünket. A mindennapok valósága gyakran végtelenül nehéznek tűnik, sokszor ezért menekülünk az álmaink és vágyaink világába. Istenünk azonban Jézus Krisztusban megnyitotta számunkra az ő országát, hogy miközben itt élünk és küzdünk, már világosan láthassuk a győzelmes jövőnket is.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megismerhetlek és benned megláthatom mindazt a jót, amit elkészítettél számomra, hogy reménységgel élhessem a napjaimat!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .