2021. december 1., szerda

Napi felülről:

„Megerősítem őket az Úrban és nevében járhatnak, kellhetnek – ez az Úr ígérete!”

Zakariás könyve 10. rész 12. vers*

Áldott szerdát, reményteljes várakozással teljes decembert kívánok minden testvéremnek!

Az erő, az izmok nem véletlenül kerülnek ránk, nem a kívánságaink szerint növekednek, nem a boltban vásárolhatjuk őket, nem is az irigységünk táplálja gyarapodásukat, hanem a kitartó edzés, munka és gyakorlás. Ez egyébként sok más értékes területen is így működik. A gondolkodásunk, bölcsességünk ugyanúgy használat közben fejlődik, és minél inkább odaszánjuk magunkat a tanulásra, annál többet nyerhetünk belőle. A szeretetet is gyakorolni kell, nem csak a pillanat hevére várni! Sajnos megtéveszthet bennünket, a rajtnál tapasztalható érzelmi töltet, ami azt sugallja, hogy ez elég lesz a küzdelem során, de sajnos ez könnyen elillan, és csak az elkötelezett, hűséges, naponta gyakorolt szeretet vezet el a sikerhez. A lélek megerősödését az Örökkévaló támogatja, vagyis minden segítséget megkapunk hozzá, ami csak kell, de ez is csak akkor teljesedik be rajtunk, amikor elindulunk vele a menny felé vezető úton. Amikor más lesz a fontosabb, vagy megpróbálunk elbújni Isten elől és élni a magunk kis életét, akkor ne csodálkozzunk, hogy a félelem, aggódás, hűtlenség és önzés lelkülete telepszik ránk, és nem az Úr hatalmas ereje. Az Ő ígérete pedig ma is hív magához, hogy ez a nap is a benne való megerősödésünket szolgálja!

Mennyei Atyám, hálát mondok neked, mert ígéreteid igazak és megbízhatóak! Benned szeretnék növekedni és megerősödni ma is, miközben kitartóan és bátran járok, kellek a te nevedben!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!