Ruha szolgálat
Istennek hála, hogy évek óta áldottan tudunk szolgálni a városunkban és környezetünkben élő rászorulók felé ingyenes ruha adományokkal. A szolgálatra többen sok időt és energiát fordítottak, amiért hatalmas öröm és hála van a szívünkben. Dicsőség Istennek, hogy ad lehetőséget erre a szolgálatra, amit Ő helyezett a szívünkre, és azért is, hogy sok áldást, gyümölcsöt is megéltünk már a szolgálat során.
Az elmúlt évek tapasztalatai és többekkel való egyeztetés után az a látás és a cél ezzel a szolgálattal, hogy legyen majd egy havi meghirdetett alkalom, amire bárkit szeretettel várunk, emellett személyes meghívás alapján bármelyik gyülekezeti tag tudjon szolgálni olyan személy, család felé, akit Isten a szívére helyez. Emellett fontos és biblikus cél az is, hogy a gyülekezeti tagoknak is meglegyen a lehetősége, hogy vigyenek nyugodtan haza olyan dolgokat, amire esetleg szükségük van, és persze hozhassanak olyan jó minőségű adományt, amit otthon már nem használnak.
Fontos és új döntés viszont, hogy mivel a szolgálattal nem hatalmas tömegeket célzunk meg, nincsen szükségünk nagy mennyiségű adományra, hanem kevesebb, de jobb minőségű adományokkal szeretnénk szolgálni. Így a jövőben nem fogadunk el ruha adományokat idegenektől. A szolgálat fenntartásához elegendő mennyiség az kevés adomány, amit mi gyülekezeti tagok vagy ismerőseink adnak kis mennyiségben. Több zsáknyi adományt kérlek, ne fogadjatok el!
Emellett fontos, hogy többségében fiatal rászoruló családok és középkorú rászorulók jönnek hozzánk, így az Ő korosztályuk számára hozzunk csak adományt. Kérdés esetén nyugodtan keressétek Gurbán Pétert.
Az Úr áldása legyen továbbra is ezen a szolgálaton!