2023
A gyülekezeti körülmények alakítanak engem, minket
Így kellett őket nevelni, három esztendeig, hogy azután a király szolgálatában álljanak. Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Misáel és Azarjá.
Dániel 1:5b-6
A körülmények alakítanak rajtunk, mert engedjük. Egész életünket meghatározza. Ne engedjük, hogy más határozzon meg minket. Legyünk szilárdak és eltökéltek, maradjunk meg elhatározásunkban. Bármit teszel, menned kell az utadon előre. A sajátodon, saját lstentől kapott meggyőződéssel. Mindent Vele, Jézussal, semmit nélküle.
„Ha nem tudsz repülni, hát fuss. Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre.” Martin Luther King
2023
Élő kövek Isten gyülekezetében
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek lstennek Jézus Krisztus által.
1Péter 2:5
Aki hisz, nem szégyenül meg! Jézus az első élő kő, a sarokkő. Ha erre építünk, mi magunk is felépülünk lelki házzá. A zárókő is Jézus, enélkül nem áll meg. Ráépítünk, és ő is zárja le. Csak ha élő kövek vagyunk, úgy épülhet fel a gyülekezet lelki házzá. Hogyan végzed dolgodat? Otthon, munkában, gyülekezetben?
Aki hívőként él, először csak a lelkesedését látod, utólag nem lepődsz meg, ha kiderül, hogy Isten gyermeke. Ugyanakkor ez botránkozás köve is. Mert a testi embernek ez nem tetszik, szinte fáj, botránkoztató, hogy a nehézségben is van békességünk.
2023
Hűség a gyülekezethez
A helyi gyülekezet és a közösségi élet hatalmas érték, melyet Isten hoz létre, hogy meg tudjunk menekülni és változni, fel tudjunk készülni az eljövendő eseményekre. Nagy tévedés, ha ennek csak a hordalékaira, buktatóira figyelünk (amik nyilván vannak), és ezért inkább kilépünk abból. Noé is tudta, hogy a megmeneküléshez szükségük van bárkára, ezért építette azt. Mózes is inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn átmeneti élvezését és Egyiptom gazdagságát, mert látta, hogy Krisztus jutalmat fog adni és Isten népéé a jövő.
Jézus szerint a hívők egymással való egysége előfeltétele a megmaradásnak. De az Ő jelenléte, a hatalom működése, az imameghallgatás miatt is kardinális feladat. És azt is állította, hogy az egyik legfontosabb jel, bizonyság arról, hogy Ő a Messiás és mi az Ő tanítványai vagyunk, az az, ha szeretjük egymást és egységben vagyunk. Nem csoda, hogy az ördög (ami összekuszálót, szétdobálót is jelent) mindent megtesz, hogy bomlassza az Istentől való értékes közösségeket (gyülekezet, család, nemzet). Mindeközben – ez is mutatja, hogy ő tudja milyen erő van az egységben – teljes erővel egyesíti, globalizálja a világot a gonoszságban.
2023
Feltámadás
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
Ézsaiás 60:1 (RÚF)
Jézus feltámadásával megtörtént a legnagyobb győzelem: az Isten, aki megüresítette magát és emberi formát vett fel, letette az életét, majd harmadnapon felvette azt. A sátán csak a halálig látott, de Jézust nem tudta fogva tartani, esélye sem volt az értünk megöletett Báránnyal szemben. Ezzel együtt megszűnt egy addig áthidalhatatlan szakadék: minden ember halott szelleme életre kelhet, és újra közösségben lehet Istennel. Minden jogosultságunk amit az életrehívásban kaptunk, ismét nálunk van, Jézus vérén vásárolta meg, amit átjátszottunk a sátán kezére, így Isten gyermekeiként felhatalmazásunk van az ő erejével és hatalmával építeni az ő királyságát. Jogunk, és kötelességünk a béketeremtés, a környezetünk felvirágoztatása. Lehetünk újra folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, még ha a körülmények nem ennek kedveznek, akkor is. Dicsőség Istennek, hiszen: “Nincsen azért már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Róma 8:1 (EIV)
“Jézus, nem volt az a mélység, amit ne jártál volna meg értem, az a fájdalom, amit ne hordoztál volna el értem, nem volt az a hatalom, ami megállíthatott abban, hogy megments engem. Köszönöm, hogy ennyire értékesnek tartasz, hogy ilyen mélyen szeretsz! Köszönöm, hogy már nem vagyok szolga, hanem szabad, az én örökségem nagyon tetszik nekem! Áldott legyen a te neved, és magasztaljanak az egész földön, mert te vagy egyedül méltó, engedd meg ma is ünneplésünkben, hogy együtt zengjük a trón körül állókkal: szent, szent, szent a Seregek Ura! Ámen”
2023
Közbenjárás
Reménykedhetsz a jövőben – így szól az Úr –, mert visszatérnek fiaid hazájukba.
Jeremiás 31:17 (HUNB)
A nagyszombat számomra a várakozás napja. Bár minden elvégeztetett, mégis egyenlőre a feltámadás, az emberek számára kézzelfogható áttörés, a csoda előtt vagyunk. Az életünkben is vannak ilyen hosszabb-rövidebb szakaszok, amikor tudjuk, hogy Isten mozdult a mennyben, de még nem látjuk a változást a földön. Azt hiszem mindegyikünknek vannak olyan rokonai, barátai, akik találkoztak az evangéliummal, de még nem láttuk -kinek kinek az élethelyzete szerint- az áttörést, megtérést, visszatérést vagy gyógyulást az életükben. Hozzuk ma őket Isten elé, járjunk közben értük, és imáink legyenek fegyverek az Úr kezében, mozgósítson mennyei seregeket a szó, amit Isten akaratával egységben mondunk ki értük!
“Mennyei Atyám, a te titkaid közé tartozik, hogy kiket hogyan érsz el, mikor szólítasz meg, a te döntésed, hogy kinek hogyan munkálkodsz az életében. Nem ismeretlen előtted, hogy már olyan sokszor fordultam hozzád, hogy olyan régóta várom az áttörést, hogy szinte fáj újra kérni, mert megkísért a gondolat, hogy talán nincs is értelme. Kérlek szabadítsd fel a lelkem a kételkedés alól, és adj újult hitet és bizalmat, hogy állhatatosan tudjak közbenjárni a szeretteimért! Kérlek érd el őket a te szereteteddel, leplezd le a hazugság hálóit a gondolataikban, és vedd le annak lepleit az ő szemük elől! Adj új lehetőséget a veled való találkozásra, ahol a te fényed minden sötétséget áttör! Imádkozom, hogy a te terved győzedelmeskedjen a sátán minden cselszövése felett, és a te akaratod legyen meg a családom és barátaim életében! Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”
2023
Nagypéntek – Halál helyett élet
Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.
Róma 5:8 (HUNB)
A bűn egyik alapértelmezett szörnyű következménye a halál, azonban ezzel életünk végén szembesülünk úgy igazán. Ami a végső tragédián túl végtelenül szomorú, az a haláltusa, amit a lelkünk vív az Isten közelsége nélkül. Olyan ez, mint amikor valaki víz alatt próbál levegőért kapkodni, viszont amíg a fuldokló minden porcikája sikolt az életért, addig a lelkünk haldoklása lassú, csendes, tompa kín, ha elég távol vagyunk Istentől, ha elég kemény a szívünk, már fájdalmat sem érzünk.
Ebben az állapotban csak távoli teher a figyelmeztetés, bosszantó a kijózanító szó, mint a szúnyog, csak arra vágyunk hogy maradjon abba a zümmögés… A falaink miatt kell Jézusnak zörgetnie, nem csak egyszer „becsengetni”, mert úgy hozzá lehet szokni, úgy bele lehet tompulni, annyira ki lehet zárni a már fárasztó hangot, hogy fel sem tűnik hogy az élettől tartjuk távol magunkat. Pedig Jézus adni akarja és adja a lehetőséget a megtérésre. A rendelkezésre álló időnk véges, most kellene ajtót nyitni, és összetörni, hogy aztán még időben felépíthessen Isten, és meg tudjunk állni az utolsó időkben, mert az idők gonoszak.
“Drága Jézus, köszönöm hogy annyira szeretsz, hogy a keresztet is vállaltad értem. Felfoghatatlan csoda, hogy a halálomat helyettem átélted, életre cserélted, sőt, gyermekeddé fogadtál és királyi méltóságba emeltél! Istenem, tudom hogy még nem végeztél azzal a munkával, amit bennem elkezdtél. Kérlek segíts, hogy hadd tudjam megnyitni a szívem az általad előkészített változásokra, mert még ez sem megy nélküled. Szükségem van a te kegyelmedre, áraszd rám a te Szent Szellemedet, hogy felismerjem az alkalmas időt, és bölcsen éljek a lehetőségeimmel! Ámen!”
2023
Isten terített asztala
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Jelenések 3:20 (RÚF)
Jézus azt ígérte nekünk, hogy ha hívására nyitott szívvel felelünk, akkor ő nem csak bemutatkozik nekünk, hanem közösséget vállal velünk, lakozást vesz nálunk, és együtt vacsorázik velünk. Ő egy különleges vendég: ha beengedjük a szívünkbe, akkor ő terít nekünk asztalt. Minden, amire valaha szükségünk volt, vagy szükségünk lehet, elénk van készítve, és csak arra vár, hogy éljünk vele.
“Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!
Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.
És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
Jakab 5:13-16 (HUNB)
“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”
Zsidók 4:15-16 (RÚF)
“Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te ma is tárt karokkal vársz, és a te asztalod bőségesen terítve van előttem. Kérlek segíts rád hangolódnom, hogy felismerjem a valódi szükségeimet, hogy a te szíved szerint előkészített áldásokat tudjam kérni az életemre és testvéreim életére. Adj hitet Uram, hogy ne kételkedve kérjek, te bátorítsd fel a szívemet, hogy őszintén kiáltani tudjak hozzád! Légy te az életemben aki gondoskodik, aki előttem jár, én gyógyítóm és szabadítóm! Hova mennék, ha nem hozzád? Hiszen te vagy a “Vagyok”, akié az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké! Ámen!”