2024. szeptember 5., csütörtök
Napi felülről:
„Ez a két dolog sohasem változik! Isten nem hazudhat, amikor ígér valamit, és nem hazudhat, amikor megesküszik. Ez erős biztatást jelent, és reménységet ad nekünk. Hiszen odamenekültünk Istenhez, és belekapaszkodtunk abba a reménységbe, amelyet ő adott nekünk.”
A zsidókhoz írt levél 6. rész 18. vers*
Áldott csütörtököt, a felülről kapott reménység megragadását és éltető erejét kívánom minden testvérem számára!
A reménységünk egyik részét a tapasztalatainkra alapozzuk. Már megtörtént velünk, már átéltük, tehát legközelebb is számíthatunk rá. Ez nem minden esetben és területen működik, hiszen sok eddig ismeretlen út áll előttünk vagy olyan lehetőségek, melyeknek többféle kimenetele lehetséges. A másik forrás valakinek az ígérete, fogadalma vagy bátorítása. A szülői, pedagógusi szerep sokszor éppen erről szól. Nem csupán körbevesszük, segítjük és tanítjuk a gyermekeket, hanem biztatjuk őket, hogy hittel, reménységgel fejlődjenek és érjék el céljaikat. Az Örökkévaló hatalmas, csodálatos ígéreteket adott számunkra, amelyeket többféle módon megerősített az idők folyamán. Ezek olyan rendíthetetlen és változhatatlan igazságok, amelyeket érdemes megragadni és használni, ha többre vágyunk, mint amit emberileg megtapasztalhatnánk. Amikor a gyermek odamenekül a szüleihez és megfogja kezüket, az nem gyávaság, hanem a bizalom reménységének gyakorlása, ami a legnagyobb biztonságot jelenti számára. Istennél menedéket keresni és találni az életünk beteljesedése és kibontakozása, hiszen olyan reménység költözik a szívünkbe, amely már most összeköt bennünket a mennyei otthonunkkal!
Mennyei Atyám, hálát adok megerősített ígéreteidért, amelyek nekem is reménységet és biztatást adnak minden nap a folytatáshoz, a felfelé tartó út küzdelméhez!
*Egyszerű fordítás