2024. szeptember 16., hétfő
Napi felülről:
„Ő így felelt nekik: Akkor tehát számoljatok el mindazzal, ami a császáré a császárnak és mindazzal, ami az Istené az Istennek!”
Lukács evangéliuma 20. rész 25. vers*
Áldott hétfőt, a földi és mennyei felelősségeink megértését és felvállalását kívánom minden testvérem számára!
Ahol élek, ahol állampolgár vagyok annak az országnak a szabályai és törvényei rám is vonatkoznak. Teljesen természetes, hogy nem csupán nekem vannak elvárásaim a földi hatalom gyakorlói és Isten felé, de elszámolással is tartozom feléjük, hiszen részesülök javaikból. Nem az a kérdés tehát, hogy szabad-e részt vennem a közös felelősségvállalásban, hanem az, hogy mi akadályoz meg abban, hogy ténylegesen megtegyem? Amikor bármit használok, ami másé vagy egy közösséggé az együtt jár azzal, hogy nekem is van feladatom és részem benne. Ennek egyik fele a látható világhoz kötődik. A szűkebb értelmű családtól egészen a társadalmi kötődésemig. Tisztelet és szeretet adósságom van azok felé, akik befogadtak, felneveltek és afelé a nép felé, amelynek gazdagságából, kultúrájából és örökségéből részesültem. Ennél már csak az Örökkévaló irányába van nagyobb kötelezettségem, hiszen az ő képmását hordozom teremtettségemből eredendően. Értékes vagyok számára, és kész a gonosztól, a haláltól is megmenteni, kivásárolni, ha megadom és átadom magamat neki!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem csak földi, de mennyei kötődésem is van általad! Megvallom, hogy hozzád tartozom, neked tartozom elszámolással, de tőled kapok minden áldást és jót!
*Saját fordítás