2024. október 3., csütörtök

Napi felülről:

„Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.”

Mózes második könyve 3. rész 2. vers*

Áldott csütörtököt, az Úr jelenlétének valóságos, lángoló, de mégsem felemésztő erejét és megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!

Mózes ekkor és itt szembesül először Isten valóságos közelségével, jelenlétének csodájával. Sorsdöntő volt ez a megtapasztalás, egy útelágazás, amelynél döntenie kellett, hogy merre indul tovább. Mint egy élő irányjelző tábla, ahol kezdett világossá válni, hogy ki is valójában az Úr, de az is, hogy mit gondol az Örökkévaló Mózes szerepéről. Egyszerre érzékelte alkalmatlanságát, amit többféle formában elő is hozott, de azt is, hogy a Mindenhatót ez nem befolyásolja vagy korlátozza az elhívásban. Ez inkább a maga részére volt kifogás, hogy kibújjon a felelősségvállalás, a szolgálat terhe alól. Vissza is térhetett volna a megszokott életéhez, munkájához, de ezzel Isten tervére mondott volna nemet. Végül a 80 éves Mózes az Úr által bevilágított utat választotta, és ezzel elkezdődött a legfontosabb, leghatékonyabb 40 éve, ami után ő lett az, aki vezetőként megalapozta népének jövőjét. Isten élő jelenlétével találkozni minden időben különleges lehetőség, de komoly felelősséggel jár, mert dönteni kell mellette vagy ellene!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert jelenléted élő tüze hozzám is eljutott! Köszönöm, hogy nem felemésztett, hanem elhívott és elindított terveid útján!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!