2024. október 27., vasárnap
Napi felülről:
„Ezután jelentette ki Isten Noénak és fiaink, akik vele együtt voltak: „Most pedig én magam erősítem meg szövetségemet veletek és valamennyi utánatok következő utódotokkal.”
Mózes első könyve 9. rész 8-9. vers*
Áldott vasárnapot, az Isten által kijelentett és biztosított szövetség jelentőségének, lehetőségeinek felismerését és betöltését kívánom minden testvérem számára!
Az özönvíz intő valósága jellé lett mindenki számára, hogy az emberi gonoszság pusztító következményei kihatnak az egész teremtett világra. Akkor Isten ítélete szabott ennek gátat, de ezzel együtt az Örökkévaló gondoskodó figyelme és életet munkáló jóakarata is megerősítést nyert. Ígéretet tett és szövetséget hirdetett minden élő számára, hogy többé nem okozhat a víz ilyen megsemmisülést, amit azóta is megtartott. Sajnos a bennünk megtalálható rossz sem tűnt el. Az önző gondolkodásunk, a felelőtlen hozzáállásunk folyamatosan rombol és kárt okoz bolygónk élővilágában, nem beszélve arról, hogy egymást is gyilkoljuk folyamatosan a történelmünk során. Semmilyen emberi törvény, találmány vagy felfedezés nem segített ezen. Ma, amikor ilyen mértékű tudással, ismerettel és hatalmommal rendelkezünk ugyanezekkel a problémákkal nézünk szembe. Ezért hozta el számunkra Jézus Krisztus az új szövetség ajándékát és lehetőségét, hogy legyen egy út, ami kivezet minket ebből a csapdából és átvisz Isten országába, ahol az életünk kiteljesedik és célt ér.
Mennyei Atyám, hálát adok megtartó és megújító ígéreteidért és szövetségedért, amellyel az élet mellé álltál! Nem szeretnék egyikből sem kimaradni, mert ott a helyem melletted!
*Saját fordítás