2024. október 19., szombat
Napi felülről:
„Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.”
Márk evangéliuma 4. rész 18-19. vers*
Áldott szombatot, gyümölcsöző, jó termést hozó lelkületet, vágyakat és tetteket kívánok minden testvérem számára!
Isten igéje mennyei mag, amely lehet, hogy kicsinynek látszik mégis benne található az életünk gyümölcsöző jövőjének ígérete és lehetősége. Azok a tiszta vágyak, amelyekben a jó kiteljesedik bennünk, a szeretet uralkodik a szívünkben és a tetteink áldást teremnek ott rejlenek az Örökkévaló nekünk szóló üzenetében. Az is igaz, hogy a gondok, terhek, kísértések és különféle csábítások is megjelennek és helyet követlenek maguknak a lelkünkben, de az Úrnak van hatalma arra, hogy ezektől megszabadítson. Először fel kell ismernünk, hogy melyek azok a kívánságok, gondolatok és szokások, amelyek lehet, hogy vonzóak és kényelmes élet ígéretével ámítanak, de közben elhallgattatják bennünk a Lélek szavát. Látszólag nem mondanak ellent neki, csak hangosabban lesznek a mennyei hangnál, ezért rájuk figyelünk és őket követjük. A következmény viszont szembetűnőek. Elérünk bizonyos célokat, teljesítünk elvárásokat, de a szeretet, öröm és a békesség egyálalán nem növekszik bennünk, sőt egyre kevésbé érezzük jelenlétüket. Pedig arra születtünk, hogy ezekben gazdagodjunk! A mai nap pont alkalmas arra, hogy lelki gazolást, bozótírtást tartsunk!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert igéd gyümölcsöző életet biztosít számomra! Segíts, hogy meglássam és kiirtsam mindazt, ami elfojthatja bennem a jó mag növekedését!
*Revideált új fordítás