2024. október 18., péntek
Napi felülről:
„Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az Úrnak!”
118. zsoltár 19. vers*
Áldott pénteket, az igazság kapuinak keresését, megbecsülését és használatát kívánom minden testvérem számára!
Az igazságosság kapuinak két oldala van. Az emberi és az isteni. Soha nem jutunk el a teljes igazságra, az igazi jóra, ha nem megyünk be rajta és nem tapasztaljuk meg a másik részét is a valóságnak. Jézus Krisztus azért jött el testben és vállalta ennek minden terhét, szenvedését, hogy általa legyen egy nyitott ajtó a menny és föld, a lelki és a testi világ között. Az emberi lét győzelmének ünnepe, amikor az Örökkévaló igazsága, szeretete kitárul előttünk, bemegyünk rajta és megérkezünk oda, ahová eredendően tartozunk. Ez a hála és a szív ujjongó örömének a helye, ahol a terhek lekerülnek a vállunkról, felszabadult, tiszta lélekkel nézhetünk Teremtőnkre és Atyánkra. Amíg csak a saját igazságomat keresem és ez alapján ítélek meg másokat, addig féligazságokra alapozom az életemet, ami arra éppen elég, hogy az aggodalom és félelem tengerén ide-oda hánykolódjak, amíg el nem süllyedek teljesen, de a békesség, a mennyei biztonság kikötőjébe nem tud elvezetni, pedig az a valódi célállomás. Az igazság kapui, az Úr kapuja még nyitva van, de nekünk kell bemennünk rajta, hogy hálával teljes szívvel élhessünk!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban megnyíltak előttem is az igazság kapui, hogy bemehessek hozzád, a hála és az öröm országába!
*Revideált új fordítás