2024. november 17., vasárnap
Napi felülről:
„Dicsérjétek az Örökkévalót! Hallelújah! Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert ő jó! Mert hűséges szeretete örökké kísér!”
106. zsoltár 1. vers*
Áldott vasárnapot, Isten jóságának és hűséges szeretetének örömteli megélését kívánom minden testvérem számára!
A sok nehézség, betegség, nyomorúság, gonoszság ellenére és miatt is éltető szüksége van a lelkünknek, hogy együtt tudjon örülni a Teremtővel és a teremtés egész csodájával. Az emberi létünk hegycsúcsa, amikor kilátás nyílik a szívünkben az Örökkévaló dicsőségére, jóságára és igazságára. Ezekre a pontokra fel kell jutnunk, mert csak innen érthetjük meg igazán, hogy milyen kivételes helyzetben vagyunk, mennyi mindent tett és tesz értünk az Úr, hova vezet az életünk, ha követjük a mennyei útmutatást. Isten dicsérete nem kötelesség, hanem a lélek rácsodálkozása, hálája mindazért, amit már megkapott és azokért az ígéretekért, amelyek a jövőt készítik elő! Ekkor és ettől lesz igazán világos, hogy miért jó élni és miért létfontosságú a mennyei Atyával élő közösségbe kerülni és maradni. Az adhat szívből hálát, az képes dicséretet mondani, aki megajándékozott és közben látja, értékeli az ajándékozó személyét is! Ne nyugodj bele a közömbösség szürkeségébe, fásultságába, minta nem lehetne ennél sokkal több számodra! Emelkedj fel a magasztalás, dicsőítés és hálaadás magasságába, ahol a reménységed megújulása vár rád!
Mennyei Atyám, dicsőítelek és hálát adok, mert jóságod, hűséges szereteted éltet, védelmez és vezet az örökkévalóság útján!
*Egyszerű fordítás