2024. március 3., vasárnap

Napi felülről:

„Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

Ézsaiás könyve 53. rész 12. vers*

Áldott vasárnapot, a mennyei Atya felelemelő szeretetének megtapasztalását, megélését és erejét kívánom minden testvérem számára!

Az igazságtalanság nem embernek való, nem emberhez méltó és nagyon nehezen viselhető el. Amikor velünk szemben követik el, a mi kárunkra történik, mi szenvedünk hátrányt, akkor teljesen jogosnak érezzük a felháborodást, dühöt és haragot emiatt. Pedig észre sem vesszük, hogy minden önző tettünk, ígéretünk megmásítása és hazug lépésünk valakinek a szívét megsebesíti, összetöri vagy éppen megkeményíti. A legmegrázóbb mégis az, hogy a Teremtővel szemben követjük el a legtöbb igazságtalanságot, hűtlenséget és szószegést. Elfordultunk attól, akinek minden köszönhetünk! Nem figyelünk arra, aki megajándékozott minket az élettel és jóságával körbevesz bennünket. Magunknak, a véletlennek vagy a szerencsének tudjuk be mindazt, ami tőle van. Ennek a mérhetetlen hálátlanságnak ellenére, Istenünk szeretete mégis esélyt és lehetőséget ad, hogy rendezzük a kapcsolatunkat vele. Miattam halt meg, helyettem vállalta a szenvedést, az én igazságtalanságom törte össze, hogy segítsen rajtam, kiszabadítson a sötétség fogságából az élet világosságára!

Menyei Atyán, hálát adok, mert Jézus Krisztusban értem is eljöttél! A veled szembeni igazságtalanságom, hálátlanságom és hűtlenségem miatt ő szenvedett, hogy értem is közbenjárjon és hazavezessen!  

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!