2024. március 2., szombat

Napi felülről:

„A békesség Isten pedig össze fogja törni a Sátánt a lábatok alá hirtelen! Jézusnak, a mi urunknak kegyelme veletek!”

Pál levele a rómaiakhoz 16. rész 20.vers*

Áldott szombatot, Isten minden értelmet meghaladó békességének jelenlétét és gonoszt eltipró hatalmát kívánom minden testvérem számára!

Igaz, hogy a szívünk vágyik a szabadság után, de a gonosz valóságos jelenléte miatt ez nem egyszerűen csak döntés vagy akarat kérdése, mert nálunk nagyobb és erősebb hatalommal állunk szemben. Ellene nem emberi erőre, leleményességre vagy értelemre van szükségünk, hanem Isten munkájára, közbelépésére. Ami nekünk lehetetlen, az az Örökkévaló számára nem probléma. Ami képes legyőzni minket, attól az Úrnak van hatalma megszabadítani bennünket. Mindezt akár egyik pillanatról a másikra is megteszi értünk. Az Isten békessége bennünket betölt és megerősít, a Sátán hatalmát pedig összetöri felettünk és a lábunk alá taszítja. Ennek biztosítéka a mi urunk, Jézus Krisztus kegyelme, szabadító ereje és a bűn, a halál feletti győzelme. A kulcs tehát nem az akaraterőnk, a szilárd erkölcsünk vagy az elszántságunk, hanem a velünk, bennük élő Megváltó. Ő ezért jött el, hogy a gonosz munkáját lerombolja, a láncokat összetörje és ne a töredezett, nádszál életünket morzsolja szét, hanem a Sátán erejét szégyenítse meg előttünk!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert békességed vigasztaló és szabadító ereje lehet az én reménységem a gonosz elleni küzdelmemben Jézus Krisztus jóakarata és kegyelme által!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!