2024. március 10., vasárnap
Napi felülről:
„Mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?”
Pál első levele a korinthusiakhoz 3. rész 3. vers*
Áldott vasárnapot, mindenféle irigységből vagy magunkat többnek tartó gondolatból táplálkozó viszálykodás, veszekedés felismerését, megítélését és elkerülését kívánom minden testvérem számára!
Az igazságérzetünk nagyon mélyen és erőteljesen befolyásolja a gondolkozásunkat. Az okozhat nehézséget, hogy nem mindig viselkedik tökéletes és jól működő iránytűként, mert viszonylag könnyen be lehet csapni. Vannak olyan mágnesek az életünkben, amelyek hozzánk tapadnak, miközben el is térítenek bennünket a helyes iránytól. Ilyen az irigység, illetve a magunkat másoknál különbnek tartó meggyőződés. Ezek következetesen a viszálykodás, veszekedés és pártoskodás területére fognak vezetni bennünket az igazságérzetünk megtévesztésén keresztül. Amíg ezt nem vesszük észre, nem szembesülünk a valódi okokkal, addig csak másokat fogunk okolni a feszültségekért, magunkat pedig egy hamis, torz szemüvegen keresztül az igazság bajnokainak érzékeljük. Ez abban is meg tud akadályozni bennünket, hogy a Lélek szavára hallgassunk és képesek legyünk mennyei célokat követni, mert a földiek, testiek nagyobb befolyásre tesznek szert az életünkben. Ennek akkor fogunk véget vetni, amikor felismerjük az irigység vagy a másokat lenéző büszkeség jelenlétét a szívünkben, elítéljük és elvetjük, miközben betöltekezünk Isten kegyelmének és szeretetének erejével!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem kell, nem elkerülhetetlen, hogy az irigység vagy a büszkeség irányítsa a szívemet, hiszen igazságod, szereteted és kegyelmed képes megszabadítani és megajándékozni egy békességes lelkülettel.
*Revideált új fordítás