2024. május 5., vasárnap
Napi felülről:
„Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.”
Mózes első könyve 3. rész 20. vers*
Áldott vasárnapot, anyák napját, az élet és az életadó szülők tiszteletét, megbecsülését kívánom minden testvérem számára!
Az élet olyan kincs, amit akkor tudunk igazán értékelni, amikor valakit elvesztünk, akit nagyon szerettünk. Amíg a mindennapok sűrűjében bolyongunk néha eltörpülhet bizonyos tárgyak, eredmények vagy feladatok mellett még a saját létünk is, pedig ennél drágább javunk nincs. Az élet tisztelete elengedhetetlen ahhoz, hogy jól és egészségesen használjuk fel. Ez pedig ott kezdődik, hogy a lehető legjobban megbecsüljük azt, akitől, akiktől kaptuk. Az Örökkévalót, mint az élet teremtőjét és forrását, itt a földön pedig szüleinket, édesanyánkat. Ádám a feleségét Évának vagyis Életnek nevezte el, hiszen ez az anyai hivatás rövid összefoglalása. Amikor a napokban felköszöntjük őket, ezzel nem csupán a szeretetünket, nagyrabecsülésünket fejezhetjük ki, hanem az Élet ünnepét is. Annak a csodának a meglétét, aminek mi is részesei lettünk, minden nehézség, fájdalom és szomorúság mellett. Mindez segít azt is megérteni, hogy van mennyei Atyánk, aki édesanyánknak és minden ősünknek megteremtette és biztosítja az élet lehetőségét, hogy vele és a földi családunkkal együtt legyen teljes a létezésünk. Tisztelt, szeresd szüleidet, mert ez a földi boldogságod egyik fontos alappillére!
Mennyei Atyám hálát adok édesanyámért, nagymamámért, az életért, amivel általuk megajándékoztál! Köszönöm, hogy ezen felül is gondoskodtál rólam, hogy Jézus Krisztus által a teljes, örök életnek is a részese lehessek.
*Revideált új fordítás