2024. július 4., csütörtök

Napi felülről:

„Bár harcolnak majd ellened, de nem tudnak legyőzni, mert én vagyok veled, és megmentelek” — mondja az Örökkévaló.”

Jeremiás könyve 1. rész 19. vers*

Áldott csütörtököt, a mennyei Atya jelenlétének biztonságát, védelmét és győzelmét kívánom minden testvérem számára!

Akármennyire is szeretnénk, nincs körülöttünk, de bennünk sem folyamatos békesség a földi létben, mert újból és újból belekerülünk valamilyen összetűzésbe. Még az sem tökéletes megoldás, hogy elvonulunk mindentől és mindenkitől távol, mert a lelkünk ellensége ott is jelen lesz, nem hagy békét számunkra és meg fog kísérteni. Amikor felvesszük a kesztyűt, megpróbálunk határozottak, erősek és kemények lenni, hogy helyt álljunk a támadások közepette, az addig működik, amíg nem találkozunk egy nálunk jóval nagyobb ellenséggel, aki ellen már semmi esélyünk sincs. A lelkünk mégis vágyik a győzelem után, mert legbelül érezzük, hogy ez a valódi életcélunk, erre lettünk teremtve. Közben nem vesszük észre, hogy a probléma gyökere abból ered, hogy lázadunk és harcolunk az Örökkévaló ellen, akivel egyedül lehet teljes siker az életünk, minden küzdelem és vereség ellenére is. A mennyei Atya viszont nem mondott le rólunk, ha neki megadjuk magunkat, békességre jutunk az Istennel, akkor azok, akik ellenünk harcolnak vele találják szembe magukat. A háborúság nem fog megszűni a környezetünkben, de védelem alatt fogunk állni és szívünk a békesség szigete lehet az ott élő mennyei Lélek miatt!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy velem vagy! Ez a legtöbb, legjobb, ami velem történhet, mert ez ad védelmet, szabadulást és győzelmet az életem harcaiban!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!