2024. július 19., péntek
Napi felülről:
„Zarándokok éneke. Salamoné. Amennyiben az Örökkévaló nem építi mindvégig a házat, hiábavalóan fáradoztak vele az építők. Amennyiben az Örökkévaló nem őrzi szüntelenül a várost, hiábavalóan maradtak ébren az őrök.”
127. zsoltár 1. vers*
Áldott pénteket, az Örökkévaló közreműködésének, segítségének és védelmének folyamatos megélését kívánom testvérem számára!
Nem épít helyettünk házat az Úr, de még csak arra se bíztat, hogy felelőtlenül elhanyagoljuk a vagyonunk védelmét és őrzését. Amikor Jézus Krisztus a földön járt sok különleges csodát véghezvitt, de senkinek, még a családjának se teremtett palotát, de még csak egy lakást sem, habár hatalma lett volna rá. Igaz, azt megígérte, hogy örök lakóhelyet készít mindazok számára, akik hisznek benne. Miért van akkor szükség arra, hogy ami a mi feladatunk, dolgunk és felelősségünk abban benne legyen Isten folyamatos munkája? Miért lényeges, hogy ne csupán emberi erőlködés, hanem a menny áldása is kísérje fáradozásainkat? A különbség ég és föld, mert az egyik mulandó, a másik örök. Amit Isten nélkül építünk, az előbb vagy utóbb, de elmúlik, amit vele együtt annak értéke véglegesen megmarad. Amit nélküle őrizgetünk, az úgyis másé lesz, de amit ő megtart, az végérvényesen a miénk lesz. Építsünk házat a mennyei Atyával, őrködjünk vele együtt és megtapasztalhatjuk, hogy milyen az ő közreműködésével, védelme alatt biztonságban, békességben élni még a legnehezebb pórbák között is!
Mennyei Atyám, szeretnék figyelni akaratod vezetésére minden munkámban, gyarapodásomban és ahhoz ragaszkodni, arra vigyázni, ami számodra is érték!
*Saját fordítás