2024. február 18., vasárnap
Napi felülről:
„Valóban, te vagy Kősziklám, erős kőváram! Jóságodért vezess, és terelgess engem!”
31. zsoltár 4. vers*
Áldott vasárnapot, a felülről való vezettetés biztonságát és védelmét kívánom minden testvérem számára!
Biztonságérzetet ad, amikor van mellettünk valaki, akinek a szavára lehet és érdemes is adnunk, mert sokkal többet tud nálunk vagy olyan valaki, aki képes megvédeni bennünket, mert megfelelő ereje, hatalma van hozzá. Az emberi bölcsesség és testi erő azonban nem végtelen, nem ad teljes és örök védelmet, pedig van bennünk erre való vágy. Az Örökkévaló az a biztos pont, akihez mindenféle körülmény közepette fordulhatunk és igazodhatunk. Neki nincs azzal problémája, hogy kifogyna az ötletekből, vagy a végére érne a lehetőségeinek. Nem fog azon panaszkodni, hogy elfáradt vagy túl elfoglalt ahhoz, hogy foglalkozzunk velünk. Ellenkezőleg, abban lelki kedvét, amikor bizalommal és hittel fordulunk hozzá, mint gondoskodó Atyánkhoz. Vele és benne megélhetjük, hogy mit jelent az elrejtett élet biztonsága, mert védelemre mindenképpen szükségünk van. Nem mindegy azonban, hogy mi magunk építünk falakat, hogy elzárkózzunk vagy rábízzuk magunkat Isten védelmére és tőle várjuk az oltalmat. Ő biztosan képes bennünket hazavezetni, oda terelgetni, ahol otthon lehetünk teljes békességben.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert te vagy az én biztos védelmem! Vezess, terelgess engem az örökkévalóság útján hazafelé!
*Egyszerű fordítás (31. zsoltár 3.vers)