2024. december 22., Advent 4. vasárnapja
Napi felülről:
„Akik csak hallottak róla, mind a szívükbe vésték, és azon gondolkoztak: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Örökkévaló kétségtelenül a gyermek felett tartotta a kezét.”
Lukács evangéliuma 1. rész 66. vers*
Áldott vasárnapot, az Isten által küldött emberek, kijelentések és nekünk szóló üzenetek felismerését és szívünkbe fogadását kívánom minden testvérem számára!
Bemerítő (Keresztelő) János születését kísérő csodálatos történet sokak szívét megérintette. Az ő érkezése, majd szolgálata készítette elő Jézus Krisztus útját. Még csak egy gondoskodást igénylő csöppséget láttak, ennek ellenére érezték, hogy jövője különleges lesz, mert az Úr jelenléte kézzel foghatóvá vált általa. Szülei életük beteljesedett álmát látták benne, de azt is, hogy az Örökkévaló jó tervében fontos feladata lesz. Évtizedeken keresztül vártak erre a pillanatra, de megérte minden egyes hűséges nap, mert most együtt örülhettek a mennyel.
Nem könnyű, hogy az élet forgatagában meghalljuk és felismerjük a felülről kapott üzeneteket, kijelentéseket, de a szívünknek mégis nyitottnak kell lenni azok felé, akiket hozzánk küld az Isten. Az életünk örök biztonsága múlik azon, hogy velünk marad-e a mennyei Atya áldó keze vagy enélkül szeretnénk boldogulni? Ő úgy döntött, hogy mindent megtesz értünk, amelynek élő bizonyítéka karácsony ünnepeltje. Vajon belőlünk mi lesz, mivé válhatunk? Ennek a kulcsa, hogy kivel folytatjuk az életünket? Jézus Krisztussal vagy nélküle?
Mennyei Atyám, hálát adok, mert nem csupán meghalottam, de a szívembe is fogadhattam Igédet! Köszönöm, hogy ezért felettem tartod áldó kezedet most és mindörökké!
*Egyszerű fordítás