2024. december 19., csütörtök
Napi felülről:
„Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!”
A példabeszédek könyve 27. rész 1. vers*
Áldott csütörtököt, a mai nap feladataihoz vagyis a holnap előkészítéséhez hitet és élő reménységet kívánok minden testvérem számára!
A magabiztos dicsekedés, gőgös nagyképűség már a holnap eredményeit ünnepli, olyannal henceg, ami még meg sem valósult. Az élő reménység ezzel szemben a mai nap lehetőségeit ragadja meg, hogy előkészítse a jövőt. Az első most akarja learatni azt, amit még el sem vetett. A második, ha kell még sírva is szórja a magokat, és azt kéri, Isten áldja meg azokat, hogy eljussanak a gyümölcstermésig. Az eredményekre jó szívvel és hálásan lehetünk büszkék, de a terveink, vágyaink és álmaink még át kell, hogy menjenek a megvalósulás próbáján. Ennek körülményei nem csupán rajtunk múlnak, ezért legyünk figyelmesek, amikor megosztjuk őket, nehogy ezek alapján emeljük magunkat mások fölé és a végén kudarcot valljunk. Ne mi dicsekedjünk előre a jövővel, hanem a holnap dicsérjen meg majd bennünket a mai nap tisztességesen elvégzett munkájáért. Az igazi jutalom mindig a célban vár ránk, nem a verseny közben, még ha az is nagy érték, hogy képesek vagyunk küzdeni. Úgy éljünk, hogy visszatekintve a megtett útra a mennyel együtt mondhassuk, hogy beteljesült rajtunk az Örökkévaló akarata, mert elvégeztük, ami ránk lett bízva!
Mennyei Atyám hálát adok, mert a jövő áldásai még nálad vannak, ezért kérem a vezetésedet, segítségedet, hogy amikor a holnap tegnappá vénül, akkor is örömmel, hálával nézhessek vissza rá!
*Revideált új fordítás